CÖF-CÖKA

2018.08.30. 18:32

Szükséges az európai szuverenista civilek mozgósítása

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) szükségesnek tartja a szuverenista módon gondolkodó civilek mozgósítását az európai parlamenti választások előtt az uniós intézményrendszer reformja érdekében – jelentette ki a CÖF alapítója, a CÖKA kuratóriumának elnöke csütörtökön Budapesten.

Csizmadia László a sajtótájékoztatón közölte: ezzel egy időben megkezdték az Európai Civil Együttműködési Tanácskozás (ECET) megalakításának előkészítését is.

Ez utóbbi létrehozása annál is inkább szükséges, mert az Európai Unióban erősíteni kell a polgári kezdeményezések hatékonyságát – tette hozzá.

Mint elmondta: a mögöttük álló „szellemi honvédők” úgy vélik, hogy az EU föderatív irányítása zsákutca; ezzel szemben

a nemzetállamok összessége képes biztosítani az unió erejét.

Ugyanakkor fontosnak tartják, hogy az EU vezetése elkülönüljön a nemzetállami vezetőktől, vagyis ne egy „Macron-Merkel tandem” irányítsa a közösség egészét.

Úgy vélekedett, hogy

az európai polgárok ma már egyöntetűen azt a véleményt képviselik, hogy az unió határait meg kell védeni az illegális bevándorlókkal szemben.

Ezt az álláspontot pedig figyelembe kell vennie az unió vezetésének is – mondta Csizmadia László.

Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője hangsúlyozta: üdvözlik Matteo Salvini olasz belügyminiszter és Orbán Viktor miniszterelnök találkozóját.

A tárgyalás eredménye azt jelzi, hogy a Visegrádi csoport (V4) tagállamai, Ausztria után Olaszországgal is megtalálják a közös hangot – mondta.

A továbbiakban beszámolt arról, hogy Cecilia Wikström, az európai parlament petíciós bizottságának elnöke levélben tájékoztatta Csizmadia Lászlót az európai parlament migrációval kapcsolatos állásfoglalásairól.

A csatolt dokumentumok áttekintése után a CÖF-CÖKA arra az álláspontra jutott, hogy az uniós szabályozás elavult, nem alkalmas sem az unió, sem az unió állampolgárainak megvédésére.

Észrevételeiket megküldik Cecilia Wikström mellet az Európai Bizottság elnökének is.

A levélben azt is jelzik: elemzők szerint egy lehetséges gazdasági válság küszöbén állunk, amelynek a 2015-ben kezdődött migrációs krízis az eredője.

A menekültválság kezelése olyan mértékű forrásokat vont el a tagállami költségvetésekből, amelyek nehezen pótolhatóak – fűzte hozzá.

Arról is beszámolt: az Európai Civil Együttműködési Tanácskozás jövő tavaszra tervezett megalakítását tanulmánykötettel kívánják megalapozni.

Ennek megfogalmazására felkértek három neves magyar jogászt, Gaudi-Nagy Tamást, Völgyesi Miklóst és Zétényi Zsoltot. Továbbá számítanak külföldi, például lengyel gondolkodók közreműködésére is – mondta a szóvivő.

Kérdésre válaszolva Csizmadia László közölte, hogy nem szerepel a terveik között Békemenet szervezése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában