Változó többség

2018.12.20. 12:39

Rogán Antal: az EP-választás Magyarország és Európa számára is sorsdöntő

Folytatódni fog Magyarország ellen a hadjárat a következő hónapokban is. Le akarják járatni azokat az országokat, amelyek határozottan küzdöttek a bevándorlás ellen.

Budapest, 2017. december 11. Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezetõ miniszter válaszol Demeter Márta LMP-s képviselõ azonnali kérdésére az Országgyûlés plenáris ülésén 2017. december 11-én. MTI Fotó: Kovács Attila

Fotó: Kovács Attila

Vannak olyan nemzetközi körök, amelyek óriási jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy lesz-e újra bevándorláspárti többsége az EP-nek, vagy ez rövid időn belül megváltozik – jelentette ki Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke a Magyar Hírlap csütörtöki számában megjelent interjújában.

„Soros György és körei mindent megtesznek azért, hogy ne változzanak az erőviszonyok” az EP-ben, ezért „azokat az országokat, amelyek markánsan bevándorlásellenesek, minden eszközzel támadják” – fogalmazott.

Rogán Antal azt mondta, hogy folytatódni fog Magyarország ellen a hadjárat a következő hónapokban is. Le akarják járatni azokat az országokat, amelyek határozottan küzdöttek a bevándorlás ellen. „Ezt teszi Sargentini asszony is, aki Soros György régi, megbízható szövetsége” – fogalmazott, azt hangsúlyozva, hogy ezen lehet változtatni a jövő májusi EP-választáson.

Rogán Antal úgy fogalmazott:

„ha minél többen mondunk nemet a bevándorlásra egész Európában, annál kevésbé tud érvényesülni Soros György forgatókönyve”.

A Munka törvénykönyvének módosítása miatti tüntetésekről szólva arról beszélt, hogy az erre való hivatkozás csak ürügy, és ha ez nem lett volna, akkor „lehet, a közigazgatási bíróságok miatt lenne a purparlé a parlamentben és azon kívül is”.

Rogán Antal rámutatott, éppen a közigazgatási bíróságok lesznek majd azok, amelyek a menekültkérdésekben döntenek. Nem véletlen, hogy Európában most ezeket támadják főleg azok az intézmények, amelyek bevándorláspártiak.

Ezt annak ellenére teszik, hogy a legtöbb európai országban működnek ilyen bíróságok, és Magyarországon is voltak, „még mielőtt a kommunisták kerültek hatalomra” – mondta.

A politikus kifejtette azt is, hogy a demokráciában a demonstrációknak helye van, ezt támogatják is, ha békés körülmények között történik. Azonban az utóbbi napokban nem ez történt, hanem „kifejezetten erőszakos, agresszív, a rendőrökre támadó csoportokat láthattunk” – mondta, megjegyezve azt, hogy az előállított emberek között „számtalan” büntetett előéletű volt.

Ebből is látszik, hogy korántsem békés szándékú és célú tüntetések voltak. Egy fontos különbség azonban van.

Azokban az országokban, Franciaországtól Belgiumig, ahol a bevándorláspárti kormányok leverték erőszakkal az ellenük indított tüntetéseket, ott tele van a sajtó olyan tüntetők képeivel, akiknek beverték a fejét, akik véresek, akik súlyos sérüléseket szenvedtek. Diákokkal, akiket a falhoz térdeltettek, ugyanúgy, ahogy Ceausescu Romániájában szokták régen. Magyarországon ilyen képeket nem lehet látni, nálunk a tüntetők voltak agresszívak, azok támadtak a rendőrökre.

Csak rendőrök sérültek meg, méghozzá nem is kevesen – közölte.

Rogán Antal kiemelte: köszönet illeti a rendőrséget, amiért ilyen türelemmel és nyugalommal kezelte a „sokszor már törvényellenes demonstrációkat”.

Annak kapcsán, hogy az ellenzéki politikusok szerint nem volt szabályos a parlamenti szavazás a törvénymódosításról, mivel szavazókártyák nélkül lehetett voksolni, Rogán Antal azt mondta, hogy az ellenzéki pártok „súlyos tévedésben vannak, ugyanis nem a szavazókártya szavaz, hanem a képviselő”.

A házszabály egyértelműen fogalmaz: a szavazati jog az országgyűlési képviselő személyes jelenlétéhez és a parlamenti képviselő parlamentben rögzített helyéhez van kötve – mutatott rá.

Tehát mindenki a helyéről adhatja le saját szavazatát. A kártya szükségtelen, korábban is sokszor szavaztunk úgy az Országgyűlésben, hogy nem használtuk – mondta el Rogán Antal, megjegyezve azt is: a házszabályt pontosan azért kellett így egyértelművé tenni és pontosítani, mert „ezt a nagyszerű heccet, amivel most az egész ellenzék próbálkozott, a Jobbik már egyszer megcsinálta öt éve”.

Borítókép: Rogán Antal az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. december 11-én.

MTI / Kovács Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában