Szavazásértékelés

2019.05.30. 10:43

Olvasóink elsöprő többsége komolyan veszi a jövőjét

Rekordszámú szavazó vett részt a múlt vasárnapi EP-választáson – mindez azt mutatja, hogy az állampolgárok egyre felelősebben és bátrabban gyakorolják demokratikus jogaikat, és nyilvánítják ki a változásra való igényüket.

Forrás: Shutterstock

Kétségtelen, hogy néhány éve fontos kérdések tartják lázban Európát, sokszor feszültségeket, tanácstalanságot, esetenként parázs vitákat, máskor a tettvágy fellángolását idézve elő. A legégetőbb, ennek következtében legmegosztóbb ilyen téma a bevándorlásé: várható volt, hogy ezzel kapcsolatban a EU polgárai az eddigieknél hatékonyabb, hosszú távon is fenntartható, elfogadható megoldást sürgetnek majd szerte a kontinensen. És persze az is érthető, hogy e megoldás mibenlétét – meggyőződéstől vagy meggyőzetéstől függően – mindenki másban látja.

Bár az Európai Parlament képviselőinek megválasztása korántsem csak a bevándorlással kapcsolatos véleménynyilvánítás terepe volt, idén május 26-án – és környékén – szinte minden tagállamban rekordszámban járultak a szavazóurnákhoz, ami egy dologra biztosan utal:

mégpedig arra, hogy az emberek jelentős többsége változást szeretne, és hajlandó cselekedni is a változás érdekében.

Nem történt ez másképp hazánkban sem, ahol a szavazásra jogosultak 43,3%-a adta le a voksát. Megkérdeztük olvasóinkat, ők is köztük voltak-e.

Naná! Tán mások döntsenek a fejem felett? – replikázott olvasóink 18%-a, határozottan kijelentve ezzel, hogy a kezükben kívánják tartani sorsukat. Ők, illetve a szavazás mellett döntők további 41%-a egyértelműen jelezték, hogy az őket megillető jogokat, tehát beleszólást követelnek abba, hogy milyen körülmények között éljük majd közös életünket a következő években. Utóbbiak magától értetődőnek vették, hogy elmentek szavazni vasárnap, hiszen értékrendjük szerint a jogokkal felelősség is jár: Felelősen gyakoroltam e jogomat – mondták ők.

Voltak, akik úgy döntöttek, hogy nem vesznek részt az EP-választásokon. Elenyésző számban ugyan, de páran utólag azonban megkövették magukat: Nem voltam, de már bánom – vallotta olvasóink 2%-a. Egész sokan viszont, 24%-nyian azonban saját közönyük bunkeréből szemlélhették az eseményeket, hiszen ők így feleltek lemondóan, némi cinizmussal fűszerezve válaszukat: Jobb dolgom volt. Nevetséges karnevál az egész.

És mint minden választás idején, ezúttal is létrejött a csalódottak csoportja – ki ezért, ki azért volt elégedetlen az eredménnyel. A vasárnapi szavazáson részt vevő olvasóink 15%-a így kesergett: Elmentem, szavaztam – de minek?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában