összefogás kell

2019.08.11. 13:25

Magyarnak lenni Istentől kapott küldetés

Hol tart ma Székelyföld romániai viszonylatban? Kinek és milyen szerepe van abban, hogy megmaradjon az erdélyi magyarság? Többek között ezen felvetések mentén zajlott a Magyar nemzetstratégia Erdélyben és a Kárpát-medencében címmel tartott kerekasztal-beszélgetés szombaton, az EMI-táborban.

A témában Kövér László, a Magyar Országgyűlés, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI), Mezei János, a Magyar Polgári Párt (MPP) és Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) elnöke osztotta meg gondolatait a hallgatósággal – írja vasárnapi számában a Székelyhon.

Sorbán elöljáróban kifejtette, az erdélyi magyarságnak számos kihívással kell szembenéznie, valamennyi kísérlet arra, hogy kényelmetlenné tegye itt az életet. A túléléshez egységes fellépésre van szükség magyar részről

– mondta, és ismertette az EMI kezdeményezését, amely nemzeti kerekasztal megalapítását helyezi kilátásba. A tábor zárónapján, vasárnap erre az eseményre várja az erdélyi magyar pártokat, szervezeteket, civileket az ifjúsági szervezet.

„Ha a politikusok a közösség érdekei alá rendelik saját érdekeiket, van jövő. Ezért üdvözlendő az EMI kezdeményezése. Egyezzünk meg egy olyan minimumban, ami mellől egyetlen magyar párt, szervezet sem tágíthat. Egységet kell képviselnünk” – mondta Mezei János. A Magyar Polgári Párt szerepvállalásáról beszélve rámutatott, annak ellenére, hogy sokan az erdélyi magyarság megosztásával bélyegzik meg a szervezetet, megalakulásával az MPP tulajdonképpen az addigi egyeduralmat számolta fel, megteremtve a választás lehetőségét.

A vállalt sarkantyúszereppel az a cél, hogy adott esetben számon kérje, máskor cselekvésre sarkallja „konkurenseit”, a helyhatósági választásokon pedig az egészséges megmérettetésre adjon lehetőséget. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy

a magyarságot érintő ügyekben közös fellépésre van szükség az erdélyi magyar politikai alakulatok részéről.

Ha nem egységesen, nem egy cél mellé sorakozunk fel, akkor valóban megtörténik a szétszakadás – mondta. Az erdélyi magyarság hogyan továbbjának kérdésre is ez lehet a válasz – tette hozzá. A kérdésben fontosnak tartja továbbá a kommunikáció elindítását a románsággal annak érdekében, hogy mind a politika, mind pedig a társadalom szereplői megértsék, „az erdélyi magyarság erre a földre született, önszerveződésünkből adódóan vagyunk ma is itt. Szentistváni értékrendek alapján álltunk ki a múltban és a jövőben is ezt szeretnénk.”

Hogy túl kell élni, meg kell maradni, és a szülőföldön kell megmaradni, nem kérdés – hangoztatta Szász Jenő.

Úgy fogalmazott: „Ha a Jóisten Londonban szolgáló bébiszittert akar teremteni, akkor nem Székelyföldre teremti. Nincs más választásunk, mint helytállni, felelősséget vállalni. A felelősség nem más, mint az ember válasza az Istentől kapott küldetésre. A küldetésünk pedig nem más, mint magyarnak lenni.”

Az NSKI elnöke statisztikai adatok ismertetésével mutatott rá Székelyföld jelenlegi gazdasági, infrastrukturális, társadalmi helyzetére. A gazdasági teljesítménytől a foglalkoztatottságon át a demográfiai mutatókig nagyon sok szegmensről kiderült, hogy Székelyföld jóval alul marad Románia egészétől, viszont vannak tényezők, amelyek pozitív értelemeben erősebbek a térségben, mint általában az országban. Összegezve a tényeket, Szász Jenő kijelentette: Székelyföld versenyképességének megteremtéséhez egyetlen lehetőségünk van: a térség gazdasági és kulturális felzárkóztatása. Mindez annak érdekében, hogy „ne csak büszke múltunk, hanem biztató jövőnk is legyen.”

A biztató jövő megvalósulását a magyar kormány is igyekszik segíteni – mutatott rá felszólalásában Kövér László.

A Magyar Országgyűlés elnöke a nemzetpolitika alakulásának jelentősebb állomásait ismertette.

Már 1998-ban megfogalmaztuk, hogy figyelembe véve és realitásnak tekintve azt, hogy a magyar állam határai nem esnek egybe a magyar nemzet határaival, a magyar politikának ennek az ellentmondásnak az áthidalására kell törekednie, azaz – ahogy 2010 után fogalmaztuk meg – a határok fölötti nemzetegyesítést kell célul kitűzni – mondta. Hozzátette, a cél érvényesítését sokszor a bürokrácia lassan őrlő malmai akadályozzák, és ahhoz, hogy a magyar államgépezet minden egyes alkotórésze az említett nemzetpolitikai szemüvegen keresztül nézve végezze a saját feladatát a maga helyén, egyfajta generációváltásnak és hosszú időn keresztüli kondicionálásnak kell bekövetkeznie.

Felszólalásában beszélt továbbá a történelem értelméről, magyarázatot adott a Visegrádi együttműködés, továbbá az Európai Unió és a nemzeti érdekérvényesítés ellentmondásaira, kitért Magyarország családpolitikájának várható hatásaira.

Összegzésképpen úgy fogalmazott: „Mindezen tevékenység, politika, nemzetstratégia követése közepette egy olyan jövőkép lebeg a szemünk előtt, amiben Magyarország a következő évtizedekben egy pénzügyileg stabil, gazdaságilag prosperáló, a népesedési folyamatait tekintve jövőt ígérő, nemzetközi szempontból növekvő tekintéllyel bíró, a Kárpát-medence államaival kölcsönösen előnyös kapcsolatok sűrű szövedékével összekötött, erős családokból, erős lokális és egyházi közösségekből felépülő ország lesz. Mert ilyen országnak van csak esélye arra, hogy a következő ezer esztendőben is fennmaradjon.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában