életüket áldozták

2020.06.16. 10:48

Nagy Imre kivégzésére emlékeztek az Országgyűlésben

Ma is emlékeznünk kell azokra, akik 1956-ban mindenüket feláldozták hazánk sorsának jobbrafordulásáért, tetteik és eszméik örökre élni fognak – mondta Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke. A képviselők kedden Nagy Imrének és mártírtársainak 62 évvel ezelőtti kivégzésére emlékeztek.

Budapest, 2020. június 16. A képviselõk állva fogadják a történelmi zászlókat Nagy Imre néhai miniszterelnök és mártírtársai kivégzésének 62. és újratemetésének 31. évfordulóján az Országgyûlés plenáris ülésén 2020. június 16-án. MTI/Kovács Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Az Országgyűlés a nemzeti és történelmi lobogók jelenlétében emlékezett meg a 62 évvel ezelőtt kivégzett Nagy Imrére és mártírtársaira – számolt be az Origo.

1956 októberében szinte egyik napról a másikra lepték el Budapest utcáit a lyukas zászlók, és ezek egyértelműen jelentették a szabadság visszajövetelét – mondta Latorcai János.

Az Országgyűlés alelnöke emlékeztetett arra, hogy november 4-ét követően az emberarcú szocializmus rendszeréről kiderült, hogy nem olyan, mint azt a nyugat-európai kávézókban gondolták. 1958. június 16-án Nagy Imre kivégzésével megszilárdították a hatalmukat Kádárék – tette hozzá.

Több mint három évtized kellett ahhoz, hogy a történelem változása és a magunk ereje révén igazságot szolgáltassunk.

A 31 évvel ezelőtti újratemetésen sokan nem tudhatták, hogy a szabadságért való küzdelem első lépése lesz az az esemény. Akkor egy rendszert is eltemettünk – mondta Latorcai János.

A KDNP képviselője szólt arról is, hogy ma is emlékeznünk kell azokra, akik 1956-ban mindenüket feláldozták hazánk sorsának jobbrafordulásáért. Tetteik és eszméik örökre élni fognak – zárta szavait az Országgyűlés alelnöke.

Szijjártó Péter külügyminiszter is idézte a fenti mondatot közösségi oldalán.

Borítókép: A képviselők állva fogadják a történelmi zászlókat Nagy Imre néhai miniszterelnök és mártírtársai kivégzésének 62. és újratemetésének 31. évfordulóján az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. június 16-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában