Dagadó botrány

2021.12.20. 16:32

Karácsony beleegyezésével tárgyaltak a Városháza eladásáról

A Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat szándékában állt a Városháza értékesítése, pályázatról nem volt szó - minderről Bodnár Dezső beszélt a Városháza-gate-et vizsgáló bizottság előtt hétfőn. Bodnár Dezső az a férfi, akinek a levelét múlt héten olvasta fel Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP budapesti frakcióvezetője. A levélben többek között az állt, hogy valóban működik a jutalékos rendszer a Városházán.

Az első napirendi pont azon levél bemutatása volt, amelyet Láng Zsolt Fidesz-KDNP-s fővárosi frakcióvezető múlt hét csütörtökön felolvasott, és amelyről kiderült, hogy az Anonymus által közzétett hangfelvételek egyik szereplője írta. A levél szerzője Bodnár Dezső, aki Gansperger Gyula és Bajnai Gordon volt wallisos munkatársa, és azt állította, hogy a botrány hátráltatta a munkáját, ezért a nyilvánosság elé áll – írja az Origo.

Horváth Csaba polgármester, a vizsgálóbizottság tagja Bodnár megjelenése előtt azt indítványozta, hogy a bizottság ne olvassa fel Bodnár levelét, mondván, ez időhúzás. A bizottság nagyjából 15 percig vitázott erről, majd kompromisszumra jutottak Soproni Tamás javaslatára: olvassák fel a két levelet, de a jövőben ne ismertessenek minden dokumentumot, ami a bizottság elé kerül. Ugyanis kiderült, hogy két levél is van: a másikat Berki Zsolt írta, válaszul Bodnár levelére.

Láng Zsolt ezután felolvasta az eddig nyilvánosságra került levelet. 

Bodnár: Egy másik megbeszélésen esett szó a 10 százalékos jutalékról

Bodnár Dezső a meghallgatáson arról beszélt, hogy idén május 5-én hívták el a fővárosi vagyonkezelő tájékoztatójára, amelyen több ingatlan, köztük a Városháza értékesítéséről tárgyaltak. Berki Zsolt szervezte a találkozót, amelyről - mint állította - a beleegyezése és tudta nélkül hangfelvétel készült, és ezt hozta nyilvánosságra Anonymus, az álarcos alak. A VAGYONKEZELŐ IRODÁJÁBAN TÖRTÉNT MÁJUS 5-I MEGBESZÉLÉSEN BARTS BALÁZS, A VAGYONKEZELŐ VEZETŐJE, BERKI ZSOLT ÉS GANSPERGER GYULA IS JELEN VOLT, VALAMINT A BEFEKTETŐ KÉPVISELŐJE. Főként a Városházáról esett szó, de beszéltek a Tétényi úti, a Rimaszombat utcai és a Bécsi úti ingatlanok értékesítéséről is. Kérdésre válaszolva elmondta, 40 milliárd körüli összeget említettek, ennyi lenne a Városháza eladási ára. 

EGY MÁSIK MEGBESZÉLÉSEN ESETT SZÓ A 10 SZÁZALÉKOS JUTALÉKRÓL, AMIT BERKI ZSOLT KÉRT VOLNA AZ ÉRTÉKESÍTÉSÉRT. Bodnár Dezső megerősítette, hogy személyesen ismeri Berki Zsoltot és Gansperger Gyulát, többször is találkozott velük, mint ahogy az orosz befektető Rahimkulov család tagjaival is.

Újabb kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy Berki Zsolt kereste meg azzal, hogy tőkeerős befektetőket keres fővárosi ingatlanok értékesítéséhez. Bodnár szerint Berki nagyon magabiztos volt, úgy lépett fel, mint aki maga képviseli a fővárosi önkormányzatot.

"Pályázatról nem volt szó a Városháza eladása kapcsán"

Horváth Csaba zuglói MSZP-s polgármester arra volt kíváncsi, miért érezte Bodnár, hogy a Városháza ügyében nyilvánosságra került felvételek veszélyeztetik az érdekeit. A vállalkozó kifejtette: az elkezdett fejlesztései, befektetései, beruházásai abbamaradtak. Csönd van. Nekem, akinek napjában 100-szor csörgött a telefonom, ez jelzésértékű - utalt rá a vállalkozó, hogy pontosan mi változott meg az elmúlt hetekben, mióta nyilvánosságra kerültek a beszélgetések. Bodnár kérdésre válaszolva elmondta: NEM VETT RÉSZT A JUTALÉKOS RENDSZERBEN. 

Szintén kérdésre az üzletember elmondta, hogy vannak olyan tények a hangfelvételeken, amelyek a beszélgetések során nem úgy hangoztak el. Példaként említette a Tétényi út-Etele út sarkán levő telket, amelyet a nyilvános pályázaton 2 milliárd forintért hirdettek meg, a felvételek szerint pedig 5,2 milliárdba került. (A hangfelvételen egyébként a Rimaszombat utca hangzik el, Bodnár téved.) 

BODNÁR DEZSŐ SZERINT Ő NEM TETT FELJELENTÉST, DE KÉSZ TANÚSKODNI A RENDŐRSÉGEN IS. 

A Városháza-projekt összefüggésében elhangzott-e, hogy a főváros pályázatot írna-e ki? - kérdezte Horváth. - A fővárosi önkormányzat szándékában áll az ingatlan értékesítése, pályázatról nem volt szó - mondta Bodnár, hozzátéve, hogy ő Berki Zsolttól úgy tájékozódott, hogy a főpolgármester is tud az ügyről.

Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármester kérdésére Bodnár elmondta, hogy egy befektető érdekeit képviselte egy tárgyaláson, aki végül elállt az üzlettől a jutalékos rendszer hallatán.

Szintén egy kérdés kapcsán az üzletember elmondta: nincs tudomása arról, hogy a Bodnár által képviselt befektető más pályázaton indult volna, Szaniszló egy konkrét projektet említett, ám Bodnárnak nincs tudomása róla, hogy bárhol máshol elindult volna. KINEK A SZÁJÁBÓL HANGZOTT EL, HOGY A FŐPOLGÁRMESTER ELADNÁ A VÁROSHÁZÁT? BERKI ZSOLT - mondta Bodnár.

Karácsony hozzájárulásával tárgyaltak a Városháza eladásáról? 

Bodnár azt nem tudja megítélni, hogy a befektetők mennyire vették komolyan a Városháza eladási szándékát a főváros részéről, de valószínűleg komolyan érdekelte őket ez a projekt is és más értékes ingatlanok megvásárlása, ellenkező esetben nem pazarolják az idejüket a megbeszélésekre. Kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy Zentai Péter befektetőként jelen volt a második megbeszélésen. 

BERKI ZSOLT SZEREPÉRE VISSZATÉRVE MEGERŐSÍTETTE A LEVELÉBEN LEÍRTAT, HOGY A 10 SZÁZALÉKOS JUTALÉK FELVETÉSE UTÁN MEGSZAKADTAK A TÁRGYALÁSOK, MIVEL EZT ELUTASÍTOTTA A BEFEKTETŐ. Kérdésre válaszolva azt mondta, a jutalék kapcsán nem vetődött fel benne, hogy ez befolyással üzérkedés lenne, hiszen nem jogász, de rossz érzésük volt. Hozzáfűzte, hogy amint Berki távozott a tárgyalásról, a befektető azt mondta: "köszönjük szépen, ezt nem!"

Bodnár állítása szerint Barts tájékoztatóján egyértelműen többször is elhangzott, hogy a Városháza eladásáról A FŐPOLGÁRMESTER ÉS A FŐVÁROS VEZETÉSÉNEK TUDTÁVAL ÉS BELEEGYEZÉSÉVEL TÁRGYALNAK. Azokkal a teóriákkal kapcsolatban, hogy a kormánypártok embere lenne, kijelentette, hogy csak saját magát képviselte a tárgyalásokon, senki nem küldte őt. Megjegyezte egyébként, hogy ismer politikusokat, így például Németh Miklós egykori miniszterelnököt is. Bodnár kérdésre válaszolva elmondta, hogy az általa hozott befektető mellett Berki Zsolt talán más befektetőt is bevonhatott az értékesítésbe, de erről csak szóbeszédet hallott.

Itt lenne az ideje, hogy Karácsony bocsánatot kérjen!

Láng Zsolt a bizottság fideszes alelnöke egészen másként értékelte az eddigi elhangzottakat, mint Soproni Tamás, aki a nyilvánvaló bizonyítékok ellenére folyamatosan bagatellizálni próbálta a botrányt. Láng utalt Karácsony Gergely korábbi kijelentéseire, aki fideszes bűnözőnek nevezte Bodnár Dezsőt is. FELVETETTE, HOGY A FŐPOLGÁRMESTERNEK BOCSÁNATOT KELLENE KÉRNIE BODNÁRTÓL. Láng szerint többen nem mondanak igazat, így Karácsony Gergely sem, hiszen van ügy, méghozzá a Városháza eladásáról szóló. 

– Azok után, hogy tavaly novemberben állítólag elvetette a főpolgármesteri kabinet az értékesítést, fél év múlva Barts Balázs tájékoztatóján még mindig az Városháza eladásáról tárgyaltak – összegezte a tényeket Láng Zsolt.

Soproni azonban tovább bagatellizálta az ügyet, szerinte nincs mit vizsgálniuk, Barts Balázs hibázott, amiért fegyelmit kapott a főpolgármestertől, de a többi szereplővel nincs dolguk. Bodnár Dezső, Gansperger Gyula vagy Berki Zsolt ténykedését - ha vannak jogi vonatkozásai - a rendőrségnek kell vizsgálni Soproni szerint. Abban egyetértés volt a bizottságban, hogy korai még összegezni a megállapításokat, viszont a baloldali képviselők a munka mielőbbi lezárását forszírozták, míg kormánypártiak szerint további vizsgálatra van szükség.

Kovács Péter bizottsági elnök minderre reagálva elmondta, BARTS BALÁZS NYILVÁNVALÓAN A FŐPOLGÁRMESTER MEGBÍZOTTJAKÉNT TÁRGYALT AZ INGATLANOK ÉRTÉKESÍTÉSÉRŐL. Egyértelműen kiderült az is, hogy a május ötödikei tárgyaláson szó esett a Városháza eladásáról, és arról is, hogy a tárgyalásokat a fővárosi vezetés jóváhagyásával folytatják.

Borítókép: Bajnai Gordon (jobbra) és Karácsony Gergely 2014. május 25-én / MTI / Máthé Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában