Ország-világ

2021.12.04. 07:56

Küszöbön az 5–11 évesek oltási regisztrációja

A Pfizer vakcinája biztonságos, ezért az 5-11 éves gyermekek esetében sem kell komolyabb oltási reakcióktól tartani – hangsúlyozta Havasi Katalin.

A háziorvosok már készülnek az 5–11 éves gyermekek oltására – hangsúlyozta a Magyar Nemzet kérdésére Havasi Katalin, miután a Nemzeti a Egészségbiztosítási Alapkezelő bejelentette: a kórházi oltópontok mellett a házi gyermekorvosi és a vegyes praxisokban is beadhatják a gyermekek immunizálására alkalmas Pfizer-vakcinát. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) elnöke megerősítette: az előzetesen jelentkezők számát a háziorvosoknak keddig kell összegyűjteni, a határidő betartása pedig azért fontos, mert a beérkező oltásokat az előzetes igényfelmérés alapján fogják szétosztani. Az oltás első napjaiban csak azoknak a gyermekeknek tudnak oltóanyagot biztosítani, akiknek a szülei december 7-ig igényelték azt – rögzítette a szakember. Hozzátette: az oltás napján a gyermek tajkártyáját, egy a személyazonosságát igazoló dokumentumot, a szülői hozzájáruló nyilatkozatot, valamint az esetleges betegségekről szóló nyilatkozatot kell magukkal vinni.

Havasi Katalin rámutatott: a védőoltások felvételével a gyermekek akut betegségeinek súlyos lefolyása, a long-covid szindróma és a sokszervi gyulladás kialakulása is megelőzhető, sőt a gyerekek beoltása által a hozzátartozók is nagyobb biztonságban lesznek. Emellett az 5-11 évesek beoltásával a karanténnal járó sok-sok pszichés mellékhatás, illetve a sokszor tapasztalt elhízás is elkerülhető – fűzte hozzá.

A szakember továbbá megerősítette, hogy a gyermekek esetében nem kell komolyabb oltási reakcióktól tartani, hiszen a külföldi tapasztalatok szerint az 5-11 évesek oltási reakciói teljesen megegyeznek az idősebb gyerekek, illetve a felnőttek esetében tapasztalható mellékhatásokkal, tehát esetükben is egy kis izomfájdalom, bőrpír vagy duzzanat jelentkezik az oltás helyén, ugyanakkor ezek a tünetek egy-két napon belül elmúlnak. Ráadásul a felnőttekhez képest a gyermekeknél ritkábban és sokkal kevesebb mellékhatás jelentkezik, súlyos oltási reakciót pedig – mint például a szívizomgyulladást vagy anafilaxiás reakciót – abszolút nem tapasztaltak – magyarázta a HGYE elnöke. Hangsúlyozta, a Pfizer vakcinája tehát az 5-11 éves korcsport esetében is hatékony és biztonságos. Bár a felnőtteknek és a gyermekeknek szánt dózis mennyisége eltérő, a hatóanyag azonban egyforma – fűzte hozzá.

Arra a kérdésre, hogy jelenleg van-e olyan kizáró ok, ami miatt az 5-11 évesek közül valaki nem kaphatja meg a vakcinát, a szakember közölte: azoknak a gyermekeknek, akiknek esetleg korábban súlyos allergiás reakciója volt, intézményi háttérrel javasolt az oltás felvétele, és szintén az orvos kezében van a döntés az oltás időpontjáról akkor is, ha az oltásra váró immunrendszert gyengítő kezelést kap. Akut lázas betegség esetén pedig meg kell várni, ameddig a gyermek meggyógyul – részletezte Havasi Katalin.

Borítókép: Somogyi Nóra asszisztens beolt egy fiút a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina második adagjával a békéscsabai Réthy Pál kórházban 2021. augusztus 15-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában