Schengeni övezet

2021.12.09. 21:14

Macron: Orbán ellenfél, de európai partner

Beszédében a francia elnök a maastrichti kritériumok által meghatározott költségvetési keretrendszer újragondolását javasolta.

Az Európai Unió januárban kezdődő francia soros elnöksége az „európai stratégiai szuverenitás” meghatározását és egy, a határait ellenőrizni képes Európa létrehozását javasolja 

– jelentette ki Emmanuel Macron francia államfő a francia soros elnökség prioritásairól tartott sajtótájékoztatóján. A köztársasági elnök egyórás beszéde után még egy órán át újságírói kérdésekre is válaszolt - írja a Magyar Nemzet.

Az eseményen az elnök úgy fogalmazott: 

Ha egy mondatban kellene összefoglalnom a január 1-jétől június 30-ig tartó elnökség célját, az mondanám, hogy a határainkon belül együttműködő Európáról át kell térnünk egy, a világban erős, teljesen szuverén, a választásaiban szabad és a sorsát kézben tartó Európára. 

Emmanuel Macron a prioritások közül mindenek előtt a schengeni övezet reformját említette meg. Úgy fogalmazott: – A menedékjoggal történő visszaélés elkerülése érdekében olyan Európára van szükség, amely képes megvédeni a határait. Majd hozzátette: ehhez Franciaország „Schengen politikai irányításának” a létrehozását javasolja az illetékes tagállami miniszterek rendszeres egyeztetésével, valamint olyan „szolidaritási támogatási mechanizmus” életbe léptetését, amely a Frontex bevonásával vészhelyzetben automatikusan segítséget nyújt egy tagállamnak a határai megvédéséhez.

Emmanuel Macron budapesti útjáról, illetve Orbán Viktor miniszterelnökkel és a V4-ek kormányfőivel való jövő hétfői találkozójáról újságírói kérdésre úgy válaszolt: 

a magyar kormányfő ugyan a politikai ellenfele, de egyben európai partnere is. 

Mint fogalmazott: – Bár lehetnek komoly nézeteltéréseink és vannak is, de az elkövetkező hónapokban az a kötelességünk, hogy lehetővé tegyük Európa előrehaladását – tette hozzá a köztársasági elnök, kifejezve reményét, hogy kompromisszumokat találnak a 27 tagországgal olyan témákban, mint például a szuverenitás.

Beszédében a francia elnök a maastrichti kritériumok által meghatározott költségvetési keretrendszer újragondolását javasolta. 

Hangsúlyozta azt is, hogy jól fizető munkahelyeket akar teremteni Európában, és kollektív erőfeszítésekre szólított fel a foglalkoztatás területén a munkanélküliség elleni küzdelem és a szociális modellek harmonizálása érdekében. Mint mondta, „az európai humanizmus nagy pillanatává” szeretné tenni ezt az elnökséget.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában