Csak figyelemelterelés a referendum

2021.12.15. 06:26

Okafogyott Karácsonyék népszavazási terve

A kezdeményezéssel a botrányokról akarja elterelni a figyelmet a baloldal.

Az Országgyűlés épülete előtt, a baloldali képviselőkkel karöltve indította el Márki-Zay Péter a baloldal népszavazási kampányát. A baloldali miniszterelnök-jelölt nehezményezte, hogy a Nemzeti Választási Irodától nem kapta meg az aláírásgyűjtési íveket, ezért sem ő, sem politikustársai nem tudták saját kézjegyükkel demonstratív módon elindítani a kétszázezer aláírás összegyűjtéséhez szükséges kampányt. A baloldal a Fudan Egyetem létrehozásáról, valamint az álláskeresési járadék folyósítási idejének 90 napról 270 napra emeléséről kérdezné a választókat.

– Azzal, hogy a Kúria hitelesítette a két kérdést, kezdetét veheti az a 120 napos időszak, amely alatt a kezdeményezők megszerezhetik a szükséges számú aláírást 

– mondta a Magyar Nemzetnek Szikra Levente, az Alapjogokért Központ elemzője. Hangsúlyozta: ez jelentős kihívásnak ígérkezik, a megfogalmazott kérdések ugyanis nem tekinthetők kifejezetten széles tömegeket megmozgató témáknak, továbbá a karácsony és az új év időszaka sokkal inkább az elcsendesedésről és a politikai uborkaszezonról, mint a kampányokról szól. – Az aláírásgyűjtést követően a Nemzeti Választási Iroda ellenőrzi a szignók érvényességét, amelyre hatvan napja lesz, és akkor még nem is beszéltünk az esetleges jogorvoslatokról, amelyek szintén az eljárás elhúzódását eredményezhetik – tette hozzá.

Szikra Levente megjegyezte, fontos különbség a kormány és a Karácsony Gergely által benyújtott kezdeményezés között, hogy utóbbi esetben aláírásgyűjtésre van szükség, amely jelentősen meghosszabbítja az eljárás menetét. 

– Ennek oka egyébként az, hogy népszavazást a köztársasági elnök, a kormány és magánszemély kezdeményezhet, vagyis a főpolgármester a városvezetői tisztségéből adódóan nem, csak állampolgárként jogosult erre. Ha viszont magánszemély kezdeményezi, kétszázezer aláírás kell ahhoz, hogy a parlament köteles legyen elrendelni a referendumot. Igen csekély tehát a valószínűsége annak, hogy a kormány által kezdeményezett gyermekvédelmi népszavazással egyszerre megtartható lesz az ellenzék által kezdeményezett referendum is. Sőt inkább arra van a nagyobb esély, hogy az utóbbi népszavazás elrendeléséről már a következő parlament fog döntést hozni, ha egyáltalán sikerül összegyűjteni az ehhez szükséges kétszázezer aláírást – hangsúlyozta az elemző, aki szerint a kezdeményezéssel láthatóan a saját botrányairól (Városháza-ügy), illetve Márki-Zay Péter baloldali miniszterelnök-jelölt folyamatos hibáiról (jobboldaliak sértegetése) szeretné elterelni a figyelmet a baloldal.

Zavarodott Márki-Zay

Igencsak belezavarodott Márki-Zay Péter abba, mit is szeretne a baloldal az álláskeresési járadékkal. Tegnapi sajtótájékoztatóján a politikus azt mondta, jelenleg harminc nap jár az álláskeresőknek, amit kilencven napra szeretnének emelni. A sajtótájékoztató végén Simon András kénytelen volt saját főnökét helyreigazítani azzal, hogy az álláskeresési járadék jelenleg nem harminc, hanem kilencven napra jár, és a céljuk, hogy ezt 180 napra emeljék. Ezek után Simon Andrást is kiigazította egy baloldali képviselő, mivel nem 180, hanem 270 napra hosszabbítanák meg a járadék folyósítását.

Borítókép: Karácsony Gergely 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában