Február 16-17.

2022.01.17. 12:21

Elindult a jelentkezés az MCC nemzetközi konferenciájára

Elindult a jelentkezés a Mathias Corvinus Collegium (MCC) nemzetközi konferenciájára, az MCC Budapest Summitra, ahol a világ legismertebb szaktekintélyeivel, gondolkodóival és döntéshozóival találkozhatnak az érdeklődők.

A közlemény szerint a rendezvény előadói február 16-17-én azt a kérdéskört járják majd körül, hogy milyen értékek mentén neveljük gyermekeinket.

   

Egyre több szakember felismeri, hogy gyermekeink oktatása, nevelése, különösen a tanítás során közvetített értékek, adott esetben ideológiák, mennyire meghatározóak tudnak lenni az egyén szocializációja és a társadalomban tetten érhető változások során is - írták. Hozzátették, hogy az MCC a konferenciával nyilvános szakmai fórumot kíván biztosítani a téma megvitatására, és kiemelten fontosnak tartja azt is, hogy hazai szakértők mellett a téma legismertebb külföldi kutatói is kifejtsék álláspontjukat.

   

A panelbeszélgetéseken téma lesz az is, hogy miért fontos az oktatásban a kritikus gondolkodás megismertetése, miként kezeljük a nevelés során a társadalmi nemet, a gendert és az etnikai, emberi különbségeket érintő kérdéseket.

   

Az MCC azt írta, a hagyományokhoz híven a 2022-es Budapest Summit rendezvényen is nemzetközileg ismert és elismert szaktekintélyekkel találkozhatnak az érdeklődők. Itt lesz a többi között Katy Faust író, a Gyermekjogokért Szervezet alapítója, Joshua Katz filológus, nyelvészprofesszor (Princeton), Alka Seghal Cuthbert pedagógus, író, akadémikus (Cambridge), Bjorn Lomborg bestselling író, a Dán Környezetvédelmi Értékelő Intézet igazgatója és Heather MacDonald, a New York Times bestseller írója, a Manhattan Institute kutatója. Találkozhatnak az érdeklődők Joshua Hammere-rel, a New York-i Newsweek hírmagazin szerkesztőjével, az Edmund Burke Alapítvány kutatójával, James Orr egyetemi adjunktussal (Cambridge), az etika és a vallásfilozófia szakértőjével, Aaron Rhodes-szal, az Emberi Jogok Nemzetközi Helsinki Szövetsége korábbi igazgatójával, a Fórum az Európai Vallásszabadságért elnökével, Bonnie Snyderrel, a Foundation for Individual Rights igazgatójával és Frank Füredi szociológussal, egyetemi professzorral (UCL), közéleti kommentátorral is.

   

A rendezvényre regisztrálni a Budapest Summit hivatalos weboldalán lehet.

Borítókép: Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kuratóriumának elnöke az MCC "Négyzetre emeljük a tehetséget" címû, az intézet megalakulása alkalmából tartott tanácskozáson 2021. december 7-én.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában