Döbbenetes kijelentést tett

2022.01.27. 11:00

KÉSZ: Karácsony Gergely kérjen bocsánatot!

Minden jóérzésű, a másik hitét és vallását tiszteletben tartó ember nevében bocsánatkérésre szólítja fel Karácsony Gergely főpolgármestert a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ).

A szervezet csütörtöki, az MTI-nek megküldött közleményében azt írta, megdöbbentők Karácsony Gergely szavai, aki a Magyar Zene Háza átadásáról beszélve a szenteltvíztartót méltatlan és blaszfémikus kontextusba helyezte egy rádióinterjúban.

   

„A víz a keresztények egyik fontos szimbóluma Jézus Krisztus Jordán­ban való megkeresztelkedése óta, ezért is botránkoztatott meg sokakat hasonlatával a főpolgármester” 

– írta a KÉSZ.

   

Hozzátették: amint azt többször is hangsúlyozták, olyan országban és fővárosban szeretnének élni, „ahol mindenki, a politikusok és a városvezetők is elfogadják, tetteikben és szavaikban pedig meg is mutatják a másik ember iránti tiszteletet”, és ez a vallási és hitbeli meggyőződésre és annak szimbólumaira is vonatkozik.

   

„Szomorúan tapasztaljuk, hogy miközben bizonyos kisebbségek jogai kiemelt védelemben részesülnek, addig egyes közösségek, legtöbbször a keresztények kigúnyolása megengedett. A krisztusi ember tiszteletben tartja mások meggyőződését, ugyanakkor elvárja, hogy senki ne gyalázza meg mindazt, ami számára szent és értékkel bír” – jegyezték meg.

   

Kiemelték: a főpolgármester még egy szekularizált társadalomban sem engedheti meg magának, hogy bántó hasonlatokkal éljen, „ráadásul egy liberális szellemiségére büszke politikus mindezzel a saját hitelességét és alkalmasságát teszi megkérdőjelezhetővé”. A szavazópolgárok joggal várják el a főpolgármestertől, hogy szavai átgondoltak, nyilatkozatai megfontoltak legyenek – írták.

   

A szervezet ezért minden jóérzésű, a másik hitét és vallását tiszteletben tartó ember nevében bocsánatkérésre szólítja fel Karácsony Gergelyt.

   

A főpolgármester egy interjúban a Magyar Zene Házával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a 21. században „egy parkban építkezni olyan, mint belepisilni a szenteltvíztartóba egy templomban, ami talán belefér, csak tönkreteszi azt, amiért ott vagyunk”. A főpolgármester kijelentése a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén is szóba került, ott Karácsony Gergely megismételte: elvi alapon ellenez minden olyan építkezést, amely zöldterületen folyik, majd többször kiemelte, hogy értékelése szerint a Városliget százéves platánfái „nagyobb értéket képviselnek, mint bármilyen emberi alkotás”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában