Vizsgálat

2022.01.31. 16:56

Nem tárt fel jogsértést a Pegasus-ügyben az adatvédelmi hatóság

A telefonszámlista hitelességét viszont továbbra sem tudták ellenőrizni.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság nyilvánosságra hozta a "Pegasus" kémszoftver Magyarországon történő alkalmazásával összefüggésben hivatalból indított vizsgálatának megállapításait tartalmazó dokumentumot, amelyből kiderül: 

A Hatóság vizsgálata nem tárt fel jogellenes adatkezelést a vizsgált adatkezelőknél. 

Péterfalvi Attila a hivatal augusztusban elindított eljárásáról a Magyar Nemzet szerint elmondta: végeztek helyszíni vizsgálatot a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnál, kértek szóbeli tájékoztatást, betekintettek dokumentumokba, ám jogellenességet nem tártak fel. Elmondta, hogy a sajtóban felmerült esetek között több olyan volt, amelyben valóban használták a Pegasust. A NAIH mintegy száz minisztériumi engedélyezést is megvizsgált, és azt állapította meg, hogy azok jogszerűek és indokoltak voltak.

Péterfalvi Attila elmondta azt is, hogy a Pegasus alkalmazásával kapcsolatban kiszivárgott, ötvenezer telefonszámot tartalmazó lista, illetve a háromszáz magyar állampolgár személyazonosító adatait és telefonszámait tartalmazó lista felveti a jogellenesség lehetőségét, ezért feljelentést tesznek.

Kitért arra is: bár összesen hatszor kérték az Amnesty Internationaltól – négyszer a magyar, kétszer a nemzetközi irodától –, továbbra sem kapták meg azt a telefonszámlistát, ami alapján Magyarországon a Direkt36 publikálta az oknyomozó cikkeit a megfigyeltekről. Az adatvédelmi biztos szerint az sem világos, hogy hogyan és honnan szivároghatott ki a telefonszámlista, valamint mivel nincsen birtokukban, annak hitelességét sem tudják ellenőrizni. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában