Hazafias nevelés

2022.01.11. 21:06

Pénteken már a századik középiskola csatlakozik a Honvéd Kadét Programhoz

Pénteken már a századik középiskola csatlakozik a Honvéd Kadét Programhoz, ezzel már az ország 77 településén lesz jelen ez a képzési forma – emelte ki a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.

Benkő Tibor felidézte: a kormány jóváhagyásával 2017-ben elindították a honvédelmi és haderőfejlesztési programot, amelynek szerves része a hazafias honvédelmi nevelés is, és ennek fontos eleme az úgynevezett Honvéd Kadét Program. Mint mondta, rendkívül fontos a modern, ütőképes haderő kiépítése, de ehhez most is, és a jövőben is kellenek a fiatalok.

A miniszter kifejtette: a kadétprogram három szintből áll. Az első, legalsó szinten vannak a középiskolák, gimnáziumok. A második szinten a szakképzési centrumok és technikumok. A harmadik, legfelső szinten pedig a honvéd középiskola és kollégium, ahol már bentlakásos formában képzik a fiatalokat.

Benkő Tibor megjegyezte: a kadétképzéssel már azokat a fiatalokat szólítják meg, akik esetleg orientálódnak a katonai pálya iránt.

Fontosnak tartják azt is, hogy mindenki saját szakterületén tudjon elhelyezkedni. Ezért például nem kötnek megállapodást minden szakképzési centrummal, csak azokkal, ahol a fiatalokat a jövőben foglalkoztatni tudja a Magyar Honvédség – tette hozzá.

A miniszter szólt arról is, hogy a hazafias, honvédelmi nevelést „nem lehet elég korán kezdeni”.

Általános iskolás fiatalokat még nem lehet katonai jellegű felkészítésekkel foglalkoztatni, de őket is szeretnék megszólítani. Ezért ennek a korosztálynak honvédelmi táborokat szerveznek, ahol szintén megvan a napirend a reggeli tornától, a szervezett foglalkozásokon át a takarodóig – közölte. Benkő Tibor azt is elmondta, ezek a honvédelmi táborok olyan népszerűek, hogy a meghirdetés után rövid idő alatt betelnek a helyek.

Elmondta, hogy a katonai felsőoktatásban a következő tanévtől változás lesz, és azok, akik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karára jelentkezve hivatásuknak választják ezt a pályát, már a képzésük kezdetétől a Magyar Honvédség katonái lesznek.

Borítókép: Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszédet mond a Magyar Honvédség Breakthrough 2021 elnevezésű dinamikus bemutatóját végrehajtó állománynak a Veszprém megyei Hajmáskér mellett található Központi Gyakorló- és Lőtéren 2021. szeptember 29-én. Fotó: MTI/Vasvári Tamás 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában