Közös ügy

2022.02.15. 12:50

Családszervezetek: minden korábbinál több lehetőség adott ma a családoknak

Az eddigi eredmények és a jövőre vonatkozó tervek áttekintése érdekében a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) meghívására hét családszervezet látta vendégül Novák Katalin, korábbi családokért felelős minisztert az Egyszülős Központban.

A szervezetek vezetői kiemelték a volt miniszter családok támogatása terén elindított kezdeményezéseit, amelyek könnyebbé, teljesebbé tették a családosok életét. Novák Katalin az eseményen megköszönte a családszervezetek együttműködését és hangsúlyozta: "A magyar családok ügye közös vállalásunk marad a jövőben is."

A találkozón részt vett Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke, Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője, Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány elnöke, Marton Zsuzsanna, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke, Regős Judit, a Szülők Háza Alapítvány elnöke, Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának alapítója és Bedő Imre, a Férfiak Klubjának alapítója.

A beszélgetésben elhangzott, hogy nemzetközi összehasonlításban is egyedülálló a magyar családbarát közösségek, szervezetek, szereplők együttműködése, ami fontos összetevője annak, hogy Magyarországon a családok kiszámítható, biztonságos, családbarát közegben érezhetik magukat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában