Feltámadás

2022.04.17. 13:10

Balog Zoltán: a húsvét hajnali történetben a félelem és az öröm egybetartoznak

A református püspök azt kérte, hogy miként a Jézus sírjától távozó asszonyok, úgy mi is futva vigyük az örömhírt.

Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnap elmondta, húsvét üzenete, hogy ami a feltámadás hajnalán történik, az nincs az ember hatalmában, de érte történik – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

A református püspök a budapesti, Hold utcai református templomban tartott ünnepi istentiszteleten kiemelte:

A húsvét hajnali történetben a félelem és az öröm egybetartoznak. A Jézus sírját üresen találó asszonyok meghallva a feltámadás örömhírét félelemben maradnak, mert érzik, hogy ami történik, az nincs a hatalmukban. Márpedig az ember nem szereti, ha nem uralja az életét, ha nem érti, ami körülötte történik

– tette hozzá.

Húsvét üzenete mégsem elbizonytalanítani akar. Ami történik, az nincs a hatalmunkban, de értünk történik, velünk történik, és bennünk is megtörténhet

– fogalmazott Balog Zoltán.

A húsvéti történet arra a bizonyosságra nyitja rá az ember szemét, hogy ugyan nem áll a hatalmában, mégis neki szól és közelebb van hozzá, mint amilyen közel ő tud lenni saját magához. Az ember húsvét hajnalán átélheti az istenfélelem lényegét, azt, hogy milyen kicsik vagyunk, és mégis, milyen értékesek. Por és hamu vagyunk, és Istennek mégis mi vagyunk a legfontosabbak.

Balog Zoltán arról is beszélt, hogy az öröm, amit jelentéktelenségének és fontosságának felismerése okoz az embernek, ki akar áradni, arra készteti, hogy mondja el mindenkinek, nem feltétlenül szavakkal, hanem az életével, amit ebben örömben él. A református püspök azt kérte, hogy miként a Jézus sírjától távozó asszonyok, úgy mi is futva vigyük az örömhírt.

Mert minél több embert részesítesz belőle, annál nagyobb az esélye, hogy azoknak is jut, akiket még nem szeretsz

– tette hozzá Balog Zoltán.

Az ünnepi istentisztelet kereszteléssel kezdődött, és úrvacsoraosztással fejeződött be.

Borítókép: MTI / Komka Péter

Címkék#Húsvét

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában