Segítség a családoknak

2022.04.21. 10:23

Zsigó: egyre több helyen érhető el bölcsődei ellátás

Egyre több helyen érhető el magas színvonalú bölcsődei ellátás, ami segíti a kisgyermekeseket a munka és a család közötti egyensúly kialakításában - közölte a Miniszterelnökség családokért felelős államtitkára a Facebook-oldalán megosztott, a kormany.hu-n megjelent közleményben csütörtökön, a bölcsődék napján.

Zsigó Róbert emlékeztetett: 2010 óta 70 százalékkal nőtt, és folyamatosan emelkedik a bölcsődei férőhelyek száma: már három és félszer annyi intézmény - bölcsőde, minibölcsőde -, valamint szolgáltatás - családi bölcsőde, munkahelyi bölcsőde - segíti a kisgyermekes családokat, mint 12 éve, és csaknem háromszor több településen van bölcsődei ellátás.


A jelenleg folyamatban lévő fejlesztéseknek köszönhetően ezek a számok tovább emelkednek: 2010-hez képest hamarosan több mint duplájára nő Magyarországon a bölcsődei férőhelyek száma, és mintegy négyszer annyi településen válik elérhetővé a szolgáltatás - emelte ki.


Hangsúlyozta azt is: korábban soha nem volt elérhető ilyen sok bölcsődei férőhely Magyarországon a 3 év alatti gyermekeknek.


Az eredmények azt is igazolják, hogy a magyar bölcsődei ellátórendszer jelentősen támogatja a fiatalok gyermekvállalását, emellett a lakóhelynél elérhető, korszerű, biztonságos bölcsődei szolgáltatások a szülők munkába visszatéréséhez is hozzájárulnak - írta az államtitkár.


Zsigó Róbert kitért arra is, hogy a kisgyermekek biztonságos és szakszerű bölcsődei ellátásáért több lépésben és differenciáltan emelkedett a bölcsődei szakemberek fizetése. 2010-hez képest 2021-re átlagosan két és félszeresére nőtt, idén január elsejétől pedig további legalább 20 százalékkal emelkedett a bérük.


Tudatta: 170 éve nyílt meg Magyarország első bölcsődéje. "Az évfordulót büszkén ünnepelhetjük, hiszen a bölcsődei ellátás virágkorát éli" - írta.


A közlemény szerint az államtitkár elismeréssel szólt valamennyi bölcsődei dolgozó áldozatos munkájáról és mindazokról, aki a bölcsődei szolgáltatások fejlesztéséért elkötelezetten munkálkodnak. Ennek a közösségnek a szeretetteli, gondoskodó, fejlesztő és odaadó munkavégzése alapozza meg a bölcsődék népszerűségét, amiért mindannyiuknak köszönettel tartozunk - idézték Zsigó Róbertet.

Borítókép: illusztráció (Shutterstock)

Címkék#bölcsőde

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában