Magyar-lengyel kapcsolatok

2022.05.17. 17:01

Magyarország és Lengyelország a jogosan járó összegek kifizetésére szólítja fel Brüsszelt (videó)

.A két ország eddig is számíthatott egymásra, s nem hagyja, hogy éket verjenek közéjük - nyilatkozta Novák Katalin.

Magyarország és Lengyelország arra szólítja fel az Európai Bizottságot, hogy intézkedjen annak érdekében, hogy megkapják a helyreállítási alapból nekik jogosan járó összegeket – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök Andrzej Duda lengyel köztársasági elnökkel tartott találkozója utáni sajtónyilatkozatában kedden Varsóban. 

– Magyarország elemi érdeke, hogy energetikai szempontból is több lábon álljon, növeljük szuverenitásunkat, Oroszországtól való függetlenségünket ebben a vonatkozásban is, erre viszont forrásokra van szükség – mutatott rá az államfő. 

Novák Katalin kiemelte: 

Magyarország energetikai szempontból nem független ország, szükség van az Oroszországból érkező energiaforrásokra, tehát nehezebb helyzetben vagyunk, mint a legtöbb európai uniós ország.

 Emlékeztetett arra, hogy megszavaztuk az Európai Unió öt szankciós csomagját Oroszország ellen. Egyben megköszönte Andrzej Duda lengyel köztársasági elnöknek, ha segít a hatodik szankciós csomagban is érvényesíteni a Magyarország számára fontos szempontokat. 

Az államfő elmondta: nem elsősorban diplomáciai lépés, hogy első külföldi útja köztársasági elnökként lengyel barátainkhoz vezetett, hanem magától értetődik, ezeréves barátságunkból következik és abból is, hogy 

lengyelek és magyarok értékeikben a mai napig közel állnak egymáshoz. 

Mindketten hasonló alapokon állunk, fontos számunkra a keresztény meggyőződés, a hit, a hagyományos családok védelme és nemzeteink érdekei – hangsúlyozta. 

A két ország eddig is számíthatott egymásra, s nem hagyja, hogy éket verjenek közéjük

– szögezte le Novák Katalin, aki kitért a hagyományos családok és az élet védelmének fontosságára is. 

Mint mondta, ha béke lenne, a fiatalok családalapítása, gyermekvállalása lehetne a fő téma, de a közös szomszédban, Ukrajnában immár 83 napja háború van, amelyet Oroszország indított. Édesanyaként és államfőként is megrázónak nevezte a látott képeket és személyes tapasztalatait a háborúval kapcsolatban, ezért ismertette azt a tíz pontot, amely Magyarország válasza a háborúra. 

Kiemelte, hogy Magyarország elítéli a putyini agressziót, egy szuverén állam fegyveres megtámadását. 

"Örökre nemet mondunk a Szovjetunió visszaállítását célzó minden törekvésre, békét akarunk itt, Magyarországon és a szomszédos országokban is, a békét akarjuk megnyerni, nem a háborút. 

Ez nem a mi háborúnk, de ellenünk, a békeszerető, biztonságra és gyarapodásra vágyó magyarok ellen is vívják, követeljük a háborús bűnök kivizsgálását, és megbüntetését"

- fogalmazott. Kiemelte, hogy 

Magyarország nem semleges, az ártatlan áldozatok és az igazság oldalán áll. 

"A szuverenitásunkról nem vagyunk hajlandóak lemondani, támogatjuk Ukrajna csatlakozását az európai országok közösségéhez. Készek vagyunk áldozatot hozni a békéért, nem egyezünk bele azonban olyan döntésekbe, amelyek nagyobb áldozatot követelnek a magyar emberektől, mint amekkora fájdalmat az orosz agresszornak okoznak" - jelentette ki az államfő. 

Majd leszögezte: 

"készséggel vállalunk közvetítő szerepet a hadviselő felek között a béketárgyalások folytatása érdekében. Az Ukrajnában élő magyar embereket megillető jogok biztosításához most és a háború után is ragaszkodunk. A hosszú távú, stabil békében vagyunk érdekeltek." 

Ukrajna ma Európa kapuját védi, sok az ártatlan áldozat, akik mellett ki kell állnunk - hangsúlyozta Novák Katalin, hozzátéve: Lengyelország és Magyarország hasonló nehézségekkel szembesült, amikor a háború kitörésekor elindult a menekültek áradata a két ország felé, de mindkét ország jelesre vizsgázott emberségből. 

Az államfő személyes elnöki keretéből 5 millió forintot ajánlott fel, hogy az Ukrajnából menekült gyermekeknek mindent segítséget megadhassanak a varsói Názáreti Nővérek Általános Iskolában és Gimnáziumban. 

A megbeszélés után Novák Katalin megkoszorúzta Lech Kaczynski köztársasági elnök szobrát a Pilsudski-téren, majd a Názáreti Nővérek Általános Iskola és Gimnázium kertjében megtekintették Korompay Emánuel Aladár katona, a katyni tömeggyilkosság magyar áldozata emlékére ültetett tölgyfát. 

A Miniszterelnöki Hivatalban Novák Katalin Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel, majd Agnieszka Kaczmarskával, a szejm kancelláriavezetőjével találkozik.

A sajtótájékoztató Andrzej Duda közösségi oldalán visszanézhető:

Borítókép: Andrzej Duda lengyel államfő fogadja Novák Katalin köztársasági elnököt a varsói elnöki rezidencián, a Belvedere Palotában 2022. május 17-én / MTI / Bruzák Noémi

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában