Összefonódás

2022.10.29. 08:59

A rejtélyes baloldali háromszög már Újlengyelben is megjelent

Akárcsak a zempléni Szegiben, a magyar adóparadicsomként elhíresült Újlengyelben is feltűnik a Demokratikus Koalíció mellett a Bajnai Gordon-féle DatAdat és a Gyurcsányékhoz köthető Ezalényeg nevű álhírportál.

Gyurcsány Ferenc az Országgyűlés alakuló ülésén 2018. május 8-án

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A Magyar Nemzet azt követően kezdett kutakodni a baloldal kampánya körül felbukkanó vállalkozások után, hogy a költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozó Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai egy háromszáz lelket számláló borsodi településen, Szegiben találtak rá a DatAdat Professional Kft. könyvelésére.

Mint köztudott, lényegében ez a Bajnai Gordon volt kormányfő, illetve egykori titokminisztere Ficsor Ádám érdekeltségébe tartozó cégcsoport bonyolította a baloldal választási kampányát.

A szivárványkoalíció pártjainak korábbi kormányfőjelöltje, Márki-Zay Péter tájékoztatásából pedig már azt is mindenki tudhatja, hogy a DatAdathoz is áramlott abból a közel kétmilliárd forintnyi, Amerikából érkező pénzből, amelynek útját Korányi Dávid, Karácsony Gergely jelenlegi tanácsadója egyengette.

Szegiről azóta a lap kiderítette, hogy nem csupán a DatAdat kötődik a településhez – a cég könyvelését végző Tóth Józsefné révén –, de itt működik az a társaság is, amely a DK európai parlamenti politikusainak a kifizetőhelye. A jelek szerint bizalmi helyzetben lévő Tóth Józsefné könyvel a DK-közeli álhíroldalt, az Ezalényeget kiadó Oraculum 2020 Kft.-nek is.

A részletek

A furcsa baloldali háromszög kulcsfigurája Újlengyelben egy bizonyos Suga Gábor Patrik. Ennek a miskolci férfinak az érdekeltsége volt a ma már felszámolás alatt álló Marketing and Analytics Kft. és SGP Analytics Kft., amelyekkel korábban összesen több mint 160 millió forint értékben szerződött a DK frakciója közösségimédia-tanácsadásra. Suga Gábor Patrik azonban feltűnik egy másik cég, a Bajnaiékhoz köthető Smart Data Solutions Kft. körül is. Ez a társaság ma már a miskolci férfi tulajdonában van, de korábban a DatAdat-cégcsoportban Bajnai Gordonnal közösen érdekelt egykori titokminiszteré, Ficsor Ádámé volt. Ráadásul a Smart Data Solutions Kft. ugyanarra az újlengyeli címre van bejegyezve, mint a két, korábban a DK-val szerződő tanácsadó cég.

Nem csak a Smart Data Solutions kapcsolódik a magyar adóparadicsomhoz és Suga Gábor Patrikhoz, de megjelent itt egy újabb baloldali szereplő, a DK-közeli Ezalényeg nevű álhírportál is. Ennek domainjét egy olyan cég, nevezetesen a Ruffnet Zrt. regisztrálta, amelynek székhelye szintén ugyanazon az újlengyeli címen van, amire a Smart Data Solutions Kft.-t, az SGP Analytics Kft.-t és korábban a Marketing and Analytics Kft.-t is bejelentették.

Érdemes kitérni Suga Gábor Patrikra is. A cégekről fellelhető adatok szerint a férfi a baloldali extitokminiszter, Ficsor Ádám bizalmasa lehet. Amellett ugyanis, hogy átvette Ficsor volt cégét, a Smart Data Solutions Kft.-t, Sugának több közös érdekeltsége is van egy Sipos Dávid nevű személlyel, akinek édesanyja, Ficsor Ilona feltehetően a volt miniszter rokona. Mindezt alátámasztja az is, hogy Sipos Dávid korábban társtulajdonosa volt a Smart Data Solutions Kft.-nek és a DatAdat Professional Kft.-nek is. Utóbbi a DatAdat-csoport központi vállalkozása.

A teljes cikket itt olvashatja el

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában