Jelentős támogatások

2022.10.11. 12:13

Ezekkel az intézkedésekkel segíti a kormány a családokat és a vállalkozásokat

A magyar kormány a családoknak és a vállalkozásoknak is segítséget nyújt a háború és a szankciós politika következtében egekbe szökött energiaárak ellen – olvasható a VG.hu cikkében.

Illusztráció/Az áremelkedések fékezésére léptek életbe az árstopok

Forrás: Shutterstock

A háború és a szankciós politika miatt a korábbinál jóval kevesebb energia áll Európa rendelkezésére, ám az is drágábban. Emiatt emelkedtek meg rendkívüli mértékben az árak, elsősorban ez felelős az inflációs nyomásért is. Ez hatalmas nehézség elé állítja a vállalatokat, és a háztartásokat is azokban az országokban, ahogy az állam nem nyújt segítséget az érintetteknek. 

A magyar kormány több területen is lépett. 

Így az átlagfogyasztásig továbbra is a 2013-ban hatályba lépett rezsicsökkentési szabályok szerint tudják rendezni számláikat a családok. 

Havonta 150-180 ezer forintot lehet spórolni azzal, hogy nem kell a gáz és a villany piaci árát kell megfizetni. Ez évente több mint kétmillió forintot jelent.

A magas energiaárak miatt a munkahelyek is veszélybe kerülhetnek, miután a cégek nehezen tudják kigazdálkodni a költségeket. Ezért indította el a kormány októbertől azt a programot, amely az energiaintenzív feldolgozóipari kis- és közepes vállalatoknak biztosít támogatást az energiakiadásaikhoz és az energiahatékonysági beruházásaikhoz. A támogatás kerete meghaladja a kétszázmilliárd forintot.

A nyugdíjasoknak segítséget jelent, hogy novemberben érkezik a nyugdíj-kiegészítés és a nyugdíjprémium. A döntés értelmében január 1-jei visszamenőleges hatállyal 4,5 százalékkal kell emelni a nyugellátások összegét. Az idén összességében 14 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, mert a januári ötszázalékos emelést egy júniusi, 3,9 százalékos is követte.

A gazdasági növekedésnek köszönhetően a kormány immár ötödik alkalommal tud nyugdíjprémiumot fizetni. 

A Kormányzati Tájékoztatási Központ a minap közölte: a nyugdíjak 2010 óta – a novemberi kiegészítő emelést figyelembe véve – 66,8 százalékkal nőttek, a vásárlóerejük pedig a 13. havi juttatás visszaépítésével mintegy húsz százalékkal javult. Szintén segítséget jelent sokaknak, hogy a nők továbbra is élhetnek azzal a lehetőséggel, miszerint negyven év munkaviszony után elmehetnek nyugdíjba. Ezt tavaly több mint 343 ezren vették igénybe.

Az áremelkedések fékezésére léptek életbe az árstopok is. A kormány legutóbbi döntésével a benzin- és az élelmiszerárstop határidejét december 31-ig kitolta, míg a kamatstopot 2023 nyaráig meghosszabbította. Az Európai Unióban továbbra is hazánkban lehet az egyik legolcsóbban tankolni, miután a 95-ös benzin és a gázolaj literenként 480 forintba kerül.

Szeptember 19-én indult az országos tűzifaprogram, melynek keretében rögzített, hatósági áron juthat tüzelőhöz a lakosság. A kezdeményezést a hatalmas érdeklődés övezi, az ország 152 értékesítési pontján alig győzik kiszolgálni a vásárlókat. Háztartásonként legfeljebb tíz köbméter fa vehető meg hatósági áron.

A program keretében elérhető hengeres tűzifa egységes maximált, forgalmi adót is tartalmazó ára a keménylombos tűzifa esetében erdei köbméterenként harmincezer forint, a lágylombos és a fenyőfa pedig egyaránt 19 ezer forintos áron kapható az erdőgazdaságokban. Az Agrárminisztérium több alkalommal is megerősítette, hogy az idei télre mindenki, aki fával fűt, hozzá fog jutni a tűzifához.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában