Elit

2022.10.04. 14:10

Letartóztatták korrupció miatt a magyargyűlölő Vera Jourovát, évekkel azelőtt, hogy brüsszeli biztos lett

A cseh politikus rendre az uniós pénzek megvonásával fenyegette és beteg demokráciának nevezte Magyarországot – írja az Origo.

Vera Jourová, az Európai Bizottságnak az értékek és átláthatóság ügyében illetékes alelnöke sajtótájékoztatót tart az európai demokrácia megerősítésének céljából készült cselekvési tervről Brüsszelben 2020. december 3-án

Forrás: MTI/AFP pool/EPA

Fotós: Kenzo Tribouillard

Hivatalba lépése után néhány héttel azonnal támadni kezdte Magyarországot Vera Jourová, a bizottság cseh alelnöke, az értékekért, átláthatóságért és a jogállamiságért felelős biztos. A 2019-ben felálló új bizottságban Jourová hamar behódolt a brüsszeli elvárásoknak. Még 2020-ban, a koronavírus-járvány idején eleinte védelmébe vette a járvány elleni hatékony védekezést szolgáló koronavírus-törvényt, de véleményét néhány nap alatt megváltoztatva támadni kezdte Magyarországot.

A kormány részéről akkor elsőként Varga Judit reagált Jourová nyilatkozatára, azt írva, hogy „ismét kibújt a szög a zsákból”.

Pár hétig úgy tűnt, hogy Vera Jourová az Európai Bizottságtól elvárható függetlenséggel foglalkozik a magyar jogszabályokkal. Ez a liberális fősodorban pár pillanatra okozott is némi bénultságot.

Ezek után Jourová a magyar sajtószabadságért aggódott, és a Német Szociáldemokrata Párthoz (SPD) közelálló Der Spiegelnek többek között azt állította, hogy „a magyar médiában már nemigen lehet találkozni a hatalommal szemben kritikus anyagokkal” (ami elképesztő hazugság), és arról is beszélt, hogy Magyarországon eltűnőben van a demokrácia.

Nyilatkozatai mellett 

Vera Jourová rendre az uniós pénzek megvonásával fenyegette és beteg demokráciának nevezte Magyarországot.

Emiatt 2020 szeptemberében levélben fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez Orbán Viktor miniszterelnök, amelyben tájékoztatta, hogy Magyarországot és a magyar embereket sértő kijelentései miatt felfüggeszti a kétoldalú politikai kapcsolatokat az Európai Bizottság alelnökével, Vera Jourovával.

Orbán Viktor kifejtette:

Vera Jourová bizottsági alelnök Magyarországot sértő szavai miatt kénytelen vagyok elnök asszonyhoz fordulni. A bizottság alelnöke Magyarországot nyilvánosan beteg demokráciának nevezte, és azzal sértegette az Európai Unió magyar polgárait, hogy nincsenek abban a helyzetben, hogy önálló véleményt alkossanak.

E kijelentések nemcsak a demokratikusan megválasztott magyar kormány elleni – lassan már szokásosnak tekinthető – támadást jelentenek, de sértőek Magyarországra és a magyar emberekre. Az előbbi helytelen, az utóbbi elfogadhatatlan” – írta a kormányfő.

 

Hamar kiderült, miért támadja Jourová Magyarországot

Ahogy arról annak idején az Origó is beszámolt, Vera Jourovának már a háttere is meglehetősen homályos és ellentmondásos.

2014 októberétől a Jean-Claude Juncker-féle bizottságban igazságügyért és nemek közötti egyenlőségért felelős biztos volt, és míg ezt a tisztséget töltötte be, 2019-ig

Jourová és csapata legalább 18 hivatalos találkozón vett részt a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítvánnyal (Open Society Foundation), vagy más, az amerikai milliárdoshoz köthető, álcivil szervezetekkel.

2016 áprilisában a biztos Monika Ladmanova melegjogi aktivistával, a prágai Soros-alapítvány munkatársával konferenciázgatott a migrációról, a Soros által pénzelt Amnesty International European Association rendezvényén – derül ki az Origó cikkéből. 2018 októberében pedig szintén Monika Ladmanovával, illetve a szintén az amerikai milliárdoshoz köthető Daniel Braunnal találkozott a Soros támogatta Avaaz Foundation eseményén. Az Avaaz a világ egyik legprofibban működő radikális baloldali aktivistaközössége.

2017-ben Jourová a saját Twitter-oldalán ráadásul egy olyan fényképet osztott meg, amelyen ő látható Soros Györggyel és a legkisebb fiával, Alex Sorossal.

A teljes cikket ITT  olvashatja el. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában