Megállapodás

2022.10.21. 07:04

Orbán Viktor: megvédtük Magyarország érdekeit

„Hajnali kettő óra van Brüsszelben. Most ért véget az EU-csúcs első napja. Holnap még folytatjuk a tárgyalásokat, de a legfontosabb kérdést, az energia kérdését a mai napon sikeresen lezártuk” – írta hivatalos közösségi oldalán megosztott bejegyzésében Orbán Viktor.

Az Európai Tanács által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke kezet fog az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozóján Brüsszelben 2022. október 20-án

Forrás: MTI/Európai Tanács

Fotó: Dario Pignatelli

Orbán Viktor közölte: az Európai Bizottság energetikai javaslatai jelentették a „legnagyobb veszélyt” Magyarország számára.   

„Elfogadásukkal azt kockáztattuk volna, hogy néhány nap alatt leállnak a Magyarországra irányuló gázszállítások” – írta.   

A veszélyt sikerült elhárítani: „Magyarország nem maradt egyedül, így sikerült egy fair megállapodást kiharcolni” – közölte.     

„Megállapodtunk abban, hogy ha lesz is gázársapka Európában, az nem érinti majd azokat a hosszú távú szerződéseket, amelyek nélkül Magyarország gázellátása egyik napról a másikra ellehetetlenülne”

– tette hozzá a kormányfő.

Azt is tudatta, hogy ha lesz közös gázbeszerzés Európában, az nem lesz kötelező Magyarországnak, így „továbbra is nyitva az összes beszerzési lehetőség”.   

„Ez fontos, mert csak akkor tudjuk leszorítani az energia árát hazánkban, ha minél több forrás áll rendelkezésre, minél nagyobb a verseny a magyar energiapiacon” – mutatott rá Orbán Viktor.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában