B. Zsolt szexbotránya

2023.02.20. 18:51

Alsós gyerekkel is kapcsolatba kerülhetett az LMBTQ-aktivista pedagógiai asszisztens

Egy édesanya szerint a korábbi pedagógiai asszisztens, B. Zsolt negyedikes és ötödikes kisgyerekeknek is magyarázhatta, hogy szerinte a homoszexualitás miért jó és hogyan működik. A Krúdy iskolában a szülők az igazgató viselkedésén is felháborodtak.

Forrás: Facebook

Borzalmasan csalódottak vagyunk, mert a gyerekeink olyan szavakat és kifejezéseket ismertek meg, amiket ennyi idősen nem szabadott volna

 – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek az iskolai szexbotrány kapcsán egy neve elhallgatását kérő édesanya, akinek a gyermeke az óbudai Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanulója. A szülő hozzátette, már gyermeke minden osztálytársának van telefonja és B. Zsoltra utalva azt mondta: a kisdiákok

egész nap ennek az elmeroggyantnak a videóit nézték, mindenféle tartalomhoz hozzáférnek a kicsik is, rettenetes (még így is, hogy a mi gyerekeinket nem engedjük, hogy fent legyenek a közösségi médiában).

Szerinte rengeteg hír terjed az iskolában, ami sok kérdést felvet arról is, megfelelően lett-e kezelve az ügy, és mennyire sérültek a gyerekek. Az egyik szülő írt egy hosszú kérdésekből álló levelet – amihez több szülő is a nevét adta –, amit a múlt héten elküldtek az igazgatónőnek. Mint mondta, óriási felháborodás tapasztalható a szülők részéről az igazgatónő felé, mert nem kommunikál megfelelően, ugyanis először egy néhány soros, nem egyértelmű levélben kaptak információt.

 

Majd utoljára kaptunk egy hosszabbat, amiben semmilyen felelősséget nem vállal, sőt, ránk szülőkre tereli, hogy figyeljünk jobban, milyen internetes tartalmakat fogyasztanak a gyerekeink!

 

– mondta. 

A hölgy hallott olyanról is – bár ennek igazságtartalmában bizonytalan – egy osztálytárs anyukájától, hogy

 

az egyik negyedikes vagy ötödikes gyerekénél bent volt B. Zsolt és a homoszexualitásról beszélt, hogy ez miért jó és hogyan működik.

 

A lapnak beszámoló édesanya hozzátette: október óta tud az igazgatónő ezekről, de mivel hivatalos bejelentés a szülőktől nem jött, emiatt nem cselekedett.

 

Megmondom őszintén, én nem nézem a híreket, és nem néztem meg több videóját ennek a beteg állatnak, mert ezt az én lelkem nem bírja

 

– fakadt ki.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában