Hammerbande

2023.04.17. 07:34

Utcai harcokra mozgósít a szélsőbaloldali bűnszervezet Németországban

A német szövetségi ügyészség nyolc év börtönt kér Lina Engelre, a Hammerbande főnökére. Erre válaszul a szélsőbaloldali antifák utcai harcokra mozgósítanak, ezért egyre több rendőrt, köztük elit kommandósokat is készültségbe helyeznek Németországban.

A gazdagréti szélsőbaloldali támadás: így vertek meg egy magyar járókelőt a radikálisok (biztonsági kamera felvétele)

A német lapok és szakportálok eddig kétezer rendőr mozgósításáról írnak, valamint arról, hogy a letartóztatásban lévő Lina Engel Antifa-főnök és három vádlott-társa perében közreműködő ügyészeket és bírákat sorozatos fenyegetések érik – írja a Magyar Nemzet.

A fenyegetésnek kitett bírák és ügyészek rendőri védelmet kaptak.

Szakportálok úgy fogalmaznak a vádirat alapján, hogy a baloldali terrorista Lina Engelnek és bandájának brutális védjegye, hogy áldozataikat kalapáccsal ütik, amivel akár halálos sérülést is okozhatnak. 

Ezt tették február 8–11-én Budapesten, amikor immár bizonyítottan a Hammerbande szabadlábon lévő tagjai rendeztek embervadászatot. 

A feltételezett támadók közül a német hatóságokkal szorosan együttműködő Budapesti Rendőr-főkapitányság eddig tízet azonosított, négyet el is fogtak. 

Hat német Antifa-tagot köröznek, köztük a lapunk által is megnevezett Johann Guntermannt, a Hammerbande szellemi atyját. Ő Lina Engel vőlegénye, aki a drezdai perben szereplő brutális támadásoknak is résztvevője volt, 2019-től pedig bujkál, a szövetségi ügyészek körözik. Ez viszont nem akadályozta meg abban, hogy februárban Budapesten személyesen is részt vegyen az embervadászatokban. 

Guntermann bizonyítottan a gazdagréti támadás legbrutálisabb résztvevője volt, az, aki viperával ütötte áldozata fejét. 

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában