Külföldi támogatás

2024.07.16. 06:57

A Direkt36-hoz is gurulnak a dollárok

A cég tavaly 123,6 millió forintos értékpapír-állományt halmozott fel. A 4,4 milliós adózott eredmény duplája a cég értékesítésből származó bevételeinek, az egyéb bevételek ugyanakkor a százmilliót is meghaladták – derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.

MW

Soros György magyar származású amerikai üzletember

Forrás: MTI/EPA

Fotó: CLEMENS BILAN

A Direkt36 nevű „tényfeltáró” oldal mögött álló nonprofit vállalkozás is közzétette 2023-as üzleti évről szóló beszámolóját. Bár a bevételeket és támogatókat szokásukhoz hűen most sem részletezték túlzottan a dokumentumban, a portált átszövő külföldi befolyást már tavaly részletesebben bemutatta a Magyar Nemzet.

Az oknyomozó központ hosszú éveken át élt Soros-pénzekből, egy újságírójuk, Panyi Szabolcs pedig a milliárdos spekuláns által finanszírozott Transparency International díját is megkapta. Eközben a munkatársakat gyakran képezték a tengerentúlon, továbbá Soroshoz köthető nemzetközi médiahálózatoknak is része a Direkt36, sőt Hamász-közeli dzsihadista források is szállíthattak nekik információt az izraeli konfliktus kapcsán – írja a lap.

A Direkt36 mérlegében az értékpapírok esetében mutatkozott a leginkább szembetűnő változás az elmúlt évben. Míg a 2022-es üzleti évet értékpapírok nélkül zárta a cég, addig tavaly 123,6 millió forintos értékpapír-állományt halmozott fel – miközben bankszámláján is maradt 165 millió az egy évvel korábbi 235-ből. 

A 2022-es veszteséges évet követően tavaly már nyereségesen működött a Direkt36. 

A cikk folytatása a részletekkel ITT érhető el.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában