Közel-keleti konfliktus

2024.09.18. 11:05

Újabb készülékek robbantak fel Libanonban, halálos áldozatok is vannak

Az izraeli–palesztin háború 348. napjának eseményeit ismertető hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Libanoniak adnak vért a bejrúti véradó központban a Közegészségügyi Minisztérium felhívásának eleget téve 2024. szeptember 18-án

Forrás: Anadolu / AFP

Fotó: Houssam Shbaro

Izraeli védelmi miniszter: új szakaszába lépett a háború az iszlám radikálisokkal szemben

Újabb szakaszába lépett az iszlám radikálisokkal szembeni háború, amely tavaly október 7-én tört ki a Hamász palesztin terror szervezet Izrael elleni terrortámadásával - jelentette be szerdán Joáv Galant izraeli védelmi miniszter.
A harcok súlypontja áthelyeződik Izrael északi, Libanonnal közös határának vidékére - tette hozzá, utalva a Hezbollah libanoni síita milíciára, amely a palesztinokkal való szolidaritásból támadja rendszeresen Izraelt.

„Úgy értékelem, hogy új időszak elején járunk a háborúban, és ehhez kell igazodnunk. Ez bátorságot, elszántságot és kitartást kíván tőlünk. Nagyon fontos, hogy ebben a szakaszban is minden izraeli szervezet minden szinten szorosan együttműködjön"

 – mondta Galant a légierő egyik bázisán tett látogatásán.

A Hezbollah erősebb, „ez nem a Hamász, hanem valami más, és erre megfelelően fel kell készülni, figyelembe kell ezt venni". „A súlypont az erőforrások és az erők átcsoportosítása révén északra tevődik át" - magyarázta.

Szerdán egy meg nem nevezett magas rangú tisztségviselő a ynet hírportálnak nyilatkozva azt mondta: 

egy másik fontos feladat Izrael számára az elrettentő erő helyreállítása. 

Az új szakasz stratégiai célja, hogy a határövezetből kimenekített lakosság visszaköltözhessen lakhelyére. „A Hezbollah meg fogja fizetni tettei árát"- szögezte le.

Újabb készülékek robbantak fel Libanonban, halálos áldozatok is vannak

Újabb kommunikációs készülékek robbantak fel szerdán Libanonban, legkevesebb kilenc halálos és legkevesebb háromszáz sebesült áldozatot követelve, miután az előző nap 12 ember meghalt, csaknem 2800 pedig megsebesült személyhívók felrobbanásában - közölte a libanoni egészségügyi minisztérium.
A libanoni hírügynökség korábban még három halálesetről számolt be, amely az ország keleti részén található Bekaa-völgyben történt.

Szemtanúk szerint felrobbant több walkie-talkie az ország déli részének különböző pontjain és Bejrút déli peremkerületeiben is. Szúr (Türosz) kikötővárosból is jelentettek hasonló eseteket. 

Az egyik robbanás egy olyan ember temetésén történt, aki az előző nap halt meg egy hasonló robbanásban.

Egy biztonsági forrás szerint - amelyet a Reuters hírügynökség idézett - több száz készülék robbant fel szerdán is.

A Libanonban jelentős befolyással rendelkező Hezbollah síita milícia öt hónapja szerezte be a walkie-talkie-kat nagyjából egy időben azokkal a személyhívókkal, amelyekből az előző nap több ezer felrobbant - közölte egy biztonsági forrás. Egy magas rangú libanoni tisztségviselő és egy másik forrás is azt állította, hogy 

a Moszad izraeli külföldi hírszerző szolgálat helyezett el robbanóanyagot a készülékekben.

„Ennek az agressziónak meglesz a külön büntetése, illetve megtorlása" - hangoztatta Hasem Szefeiddín, a Hezbollah végrehajtó tanácsának elnöke egy temetésen. Szefeiddín úgy fogalmazott, hogy "új konfrontációra kell készülni az ellenséggel".

Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa független vizsgálatot követelt szerdán a robbanások kivizsgálására. Türk hangsúlyozta, hogy több ezer személyhívó egyidejű felrobbantása anélkül, hogy tudni lehessen, hol és kinél vannak a készülékek, a nemzetközi emberi jogokat és feltehetőleg a nemzetközi humanitárius jogot is sérti.

„Független, alapos és átlátható vizsgálatra van szükség a tömeges robbanások körülményeinek kivizsgálására, valamint felelősségre kell vonni azokat, akik ezt elrendelték, illetve végrehajtották"

 - tette hozzá.

António Guterres ENSZ-főtitkár szóvivőjén keresztül a lehető legnagyobb önmérsékletre intette az érdekelt feleket a helyzet további elmérgesedésének elkerülésére. Hangsúlyozta egyúttal, hogy nem szabad civil felhasználású tárgyakat fegyverként használni.

Kovács Zoltán: nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot a "csipogó-ügy"

 Magyarország vonatkozásában nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot az úgynevezett "csipogó-ügy" - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán a Facebook-oldalán a kormánynak az üggyel kapcsolatos álláspontját ismertetve.
Kovács Zoltán azt írta, 

a magyar hatóságok meggyőződtek arról, hogy az érintett cég egy kereskedő-közvetítő cég, nincs magyarországi gyártó- és telephelye, a bejelentett címen egy fő cégvezetője van, a hivatkozott eszközök pedig sohasem jártak Magyarországon.

A további vizsgálatok során a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok valamennyi érintett nemzetközi partnerszolgálattal és társszervezettel együttműködnek - hangsúlyozta közösségi oldalán az államtitkár.

Kedden kilencen meghaltak és csaknem háromezren megsebesültek Libanonban, miután a Hezbollah siíta milícia által megrendelt mintegy ötezer személyhívó készülékek egyszerre detonálódtak. Noha a szóban forgó készülékek a rajta feltüntetett logó alapján a tajvani székhelyű Gold Apollo cég termékei, a vállalat szerdán azt közölte, hogy az AP924-es típusú személyhívókat egy budapesti székhelyű cég, a márkanév használatára licenszengedéllyel rendelkező BAC Consulting Kft. gyártja és értékesíti.

Libanonban tovább nőtt a tömeges robbanások halálos áldozatainak száma

Tizenkettőre nőtt szerdára Libanonban a személyhívók tömeges felrobbanása okozta halálesetek száma, a sérülteké pedig 2750 és 2800 közé tehető – közölte Firasz Abjád libanoni egészségügyi miniszter.

A halottak között van egy 8 éves kislány és egy 11 éves fiú is 

– tette hozzá.

Funeral of Lebanese girl died in pager explosion
A nyolcéves Fatima Abdullah is az áldozatok közöt van 
Fotó: Suleiman Amhaz / Forrás: Anadolu / AFP

Elmondása szerint

 a szemsérülés a leggyakoribb, a kórházakban eddig 460 szem- illetve arcműtétet végeztek el, és több sérültnek amputálni kellett valamelyik ujját vagy karját. Az áldozatok között civilek, ezen belül egészségügyi dolgozók is vannak

 – tette hozzá.

A kedd esti jelentések még kilencre tették a halálos áldozatok számát.

A nagy teher alá került libanoni egészségügy megerősítésére Irán szerdán több orvoscsoportot is elindított Libanonba. Irak gyógyszereket küldött. Nagy szükség van véradományokra is, ezért Bejrút déli részén tábori kórházat állítottak fel a véradók fogadására.

Libanonban az évek óta tartó pénzügyi válság és a nemzeti valuta óriási mértékű leértékelődése miatt egyébként is nehezen fenntarthatók már az állami intézmények, számos kórház és egyéb egészségügyi intézmény nem kapja meg a szükséges gyógyszereket és a felszerelést. Az áramkimaradások és az üzemanyaghiány miatt gyakran a gyógyszerek megfelelő tárolása sem biztosítható. A kórházakban nincs elég munkaerő, ami intézménybezárásokhoz vezetett. 

Sok beteg számára még az alapellátás sem biztosított.

Szulejmán Harun, a libanoni kórházszövetség vezetője kijelentette: a kórházak túlterheltek, a legtöbb sérültnek azonnali beavatkozásra lett volna szüksége, de sokaknak szerdáig várniuk kellett erre, pedig az orvosok éjszaka is dolgoztak.

Sok sérült a Hezbollah síita milícia tagja. A Libanonban jelentős befolyással bíró, Irán-barát Hezbollah Izraelt tette felelőssé a történtekért, és közölte, hogy a zsidó állam „méltó büntetést fog kapni gyilkos agressziójáért”.

Josep Borrell: sok civil áldozata van a személyhívók felrobbantásának Libanonban

Elítélte Joseph Borrell európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő szerdán az előző nap Libanonban történt tömeges incidenst, amelyben szinte egy időben robbantak fel személyhívók, kiemelve, hogy bár a támadás vélhetően célzott volt, sok civil, köztük gyerek is áldozatául esett.
Borrell kiemelte, hogy a támadás veszélybe sodorja Libanon biztonságát és stabilitását, továbbá növelheti a térségbeli egyébként is feszült helyzet elmérgesedését.

Hozzátette: az ügyben telefonon egyeztetett az arab ország külügyminiszterével, Abdallah Bouhabibbal is.

Ezrek sebesültek meg, köztük több százan válságos állapotban vannak, a kórházak az összeomlás szélére sodródtak

 – olvasható az EU Külügyi Szolgálata (EEAS) közleményében.

A keddi támadás sebesültjei között sokan a Hezbollah síita milícia tagjai, illetve köztük van Modzstaba Amani iráni nagykövet is hírügynökségek jelentése szerint.

A Libanonban jelentős befolyással bíró Irán-barát milícia Izraelt tette felelőssé a történtekért, és közölte, hogy a zsidó állam „méltó büntetést fog kapni gyilkos agressziójáért”.

„Az Európai Unió felszólítja a feleket, kerüljék a háború kiszélesedését, amelynek súlyos következményei lennének a térségre és az egész világra nézve” – szögezik le a közleményben.

Az Iránból támogatott libanoni síita Hezbollah szervezet vezetője, Haszan Naszrallah sejk február 13-i televíziós beszédében arra figyelmeztette híveit, hogy okostelefonjaik veszélyesebbek az izraeli kémeknél, s felszólította őket, hogy a lehallgatás veszélyét rejtő telefonkészülékeiket törjék össze, ássák el vagy zárják ládába. Helyettük személyhívókat osztottak ki a Hezbollah tagjainak.

Libanoni biztonsági források szerint az izraeli titkosszolgálat helyezett el robbanószert a Hezbollah személyhívóiban

A Moszad izraeli külföldi hírszerző szolgálat helyezett el robbanóanyagot a Hezbollah libanoni siíta milícia által megrendelt mintegy ötezer személyhívó készülékben, amelyek egyidejű detonálásában kedden kilencen meghaltak és csaknem háromezren megsebesültek – közölték libanoni biztonsági források.

Az egyik magas rangú biztonsági tisztviselő szerint az izraeli titkosszolgálat hónapokkal ezelőtt, még a gyártási folyamat során juttatott szinte kimutathatatlan, kis mennyiségű – egy másik forrás szerint legfeljebb három grammnyi – robbanóanyagot tartalmazó és kódolt üzenettel aktiválható paneleket a „csipogókba”. 

Az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozó szakértők szintén úgy vélik, hogy a detonált készülékekbe még kiszállításuk előtt, az ellátási láncba való külső beavatkozás révén került robbanóanyag.

A Hezbollah tagjai a korszerűtlen, csupán szöveges üzenetek megjelenítésére alkalmas kommunikációs eszközt használják távolsági kapcsolattartásra annak érdekében, hogy az izraeli csapásmérő erők ne tudják bemérni tartózkodási helyüket

 – közölték a szervezettel kapcsolatban álló források.

Felrobbant személyhívók maradványai 2024. szeptember 18-án, Bejrút déli külvárosában 
Forrás:  AFP

Noha a szóban forgó készülékek a rajta feltüntetett logó alapján a tajvani székhelyű Gold Apollo cég termékei, a vállalat szerdán azt közölte, hogy az AP924-es típusú személyhívókat egy budapesti székhelyű cég, a márkanév használatára licenszengedéllyel rendelkező BAC Consulting Kft. gyártja és értékesíti. „Együttműködési megállapodásunk értelmében engedélyeztük a BAC-nak, hogy a kijelölt régiókban a termékértékesítéshez használja a védjegyünket, ám a termékek tervezése és gyártása kizárólag a BAC felelőssége” – áll a Gold Apollo közleményében.

Hszu Csing-kuang, a tajpeji székhelyű cég vezérigazgatója újságíróknak azt mondta, hogy vállalata az elmúlt három évben kötött licenszszerződést a BAC-kal, amely számos termékén alkalmazza a tajvani cég márkajelzését. Kijelentette továbbá, hogy keresetet nyújt be az inkriminált készülékek gyártója ellen, amelynek kifizetéseivel kapcsolatban problémák merültek fel .

„Az átutalás nagyon furcsa volt” és a Közel-Keleten keresztül bonyolódott – tette hozzá, cégét pedig az incidens áldozatának nevezte. „Lehet, hogy nem vagyunk nagyvállalat, de felelősségteljes cég vagyunk. Nagyon kínos ez az ügy” – fogalmazott.

A tajvani gazdasági minisztérium közleményben időközben megerősítette, hogy nincs nyoma tajvani személyhívó készülékek közvetlen kivitelének Libanonba.

Izrael egyelőre nem reagált az ügyben, röviddel a robbanásokat megelőzően azonban az izraeli sajtó arról számolt be, hogy a politikai vezetés „drámai egyeztetéseket” folytat.

Israeli Chief of Staff holds meeting after pager explosions in Lebanon
Az Izraeli Védelmi Erők vezérkara értekezletet tart
Forrás: Izraeli Védelmi Erők (IDF)  / Anadolu / AFP

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter a személyhívók összehangolt felrobbantását, amelyben Modzstaba Amani, Irán bejrúti nagykövete is megsérült, terrorcselekménynek nevezte, s szintén Izraelt tette felelőssé. Abdalláh Buhabib ügyvivő libanoni külügyminiszterrel folytatott telefonbeszélgetésében részvétét nyilvánította ki és Irán segítségét ajánlotta fel a teheráni külügyi tárca közleménye szerint.

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma kijelentette, hogy nem volt köze az incidenshez, ugyanakkor óva intette a teheráni vezetést minden olyan cselekménytől, amely tovább ronthatna az amúgy is feszült helyzeten.

A Hezbollah gyanúja késztette Izraelt a libanoni személyhívók keddi felrobbantására

A Hezbollah gyanúja kényszerítette Izraelt a libanoni személyhívók elleni támadás felgyorsítására – jelentette az Al-Monitor című közel-keleti hírportál szerdán.

Izrael nem tervezte a személyhívók felrobbantását a Hezbollah elleni teljes körű háború előtt, de a biztonsági szervek vezetői az utolsó pillanatban emellett döntöttek, miután legalább két Hezbollah-tag azt gyanította, hogy valami nincs rendben ezekkel a személyhívó eszközökkel.

A vádak szerint Izrael áll a Hezbollah tagjainak személyhívóival végrehajtott támadás mögött, mely kedden Libanon különböző részein több ezer embert megsebesített és tizenegyet megölt.

A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja szerint Szíriában is felrobbant számos személyhívó, Damaszkuszban és az ország távolabbi vidékein tizennégyen sérültek meg az ottani incidensekben.

Az Iránból támogatott libanoni síita Hezbollah szervezet vezetője, Haszan Naszrallah sejk február 13-i televíziós beszédében arra figyelmeztette híveit, hogy okostelefonjaik veszélyesebbek az izraeli kémeknél, s felszólította őket, hogy a lehallgatás veszélyét rejtő telefonkészülékeiket törjék össze, ássák el vagy zárják ládába. Helyettük személyhívókat osztottak ki a Hezbollah tagjainak.

Izraeli katonák haltak meg a Gázai övezet déli részén

Négy izraeli katona „elesett” a Gázai övezet déli részén kedden – közölte szerdán az izraeli hadsereg, hozzátéve, hogy további öten megsebesültek, közülük hárman súlyosan.
A négy, 20 és 23 év közötti katona a Gázai övezet déli részén veszítette életét. 

Egy 20 éves női katonaorvos is van közöttük, ő az első katonanő, aki a 11 hónapja tartó gázai izraeli offenzíva során meghalt.

A hadsereg rövid közleményében azt írta, hogy a katonák „a gázai harcok során estek el”, viszont a Ynet izraeli hírportál szerint Rafahban fegyverek és lőszerek után kutattak egy épületben, amikor robbanás történt, ez okozta a halálukat, illetve sebesülésüket.

A négy halálesettel 348-ra emelkedett az izraeli hadsereg által a Gázai övezetben indított szárazföldi offenzíva október 27-i kezdete óta meghalt izraeli katonák száma.

A háborút a Hamász palesztin iszlamista mozgalom október 7-i Izrael elleni támadása robbantotta ki, amelynek következtében 1205 ember, többségében polgári személy vesztette életét, és az iszlamisták mintegy 240 embert ejtettek túszul és hurcoltak Gázába – derül ki az AFP francia hírügynökség hivatalos izraeli adatokon alapuló számításából.

Az ezt követően indított izraeli megtorlócsapások Gázában humanitárius katasztrófát okoztak, ezekben legalább 41 226 ember meghalt a gázai Hamász-kormány egészségügyi minisztériumának adatai szerint.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában