Magyar–Macedón csúcs

2024.09.27. 14:01

Orbán Viktor: csak együtt védhetjük meg Európát hosszú távon és tartósan az illegális migránsoktól (videó)

A Nyugat-Balkán népei és országai többet érdemelnek, mint amit kapnak Brüsszelből, ezeknek az országoknak már bent kellene lenniük az Európai Unióban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Ohridban, a magyar–észak-macedón együttes kormányülés után tartott sajtótájékoztatón, írja az MTI.

MW

Orbán Viktor Észak-Macedóniában

Forrás: MTI

Fotó: Benko Vivien Cher

A magyar kormányfő a kormányülés legfontosabb témájaként Észak-Macedónia uniós csatlakozását jelölte meg.

Az ebben a félévben az uniós elnökséget adó Magyarország álláspontja ismert:

az egész nyugat-balkáni térség stabilitása és az európai térbe integrálása nemcsak Magyarországnak, hanem az egész Európai Uniónak érdeke

– közölte.

Szavai szerint a bővítés nem probléma, nem kihívás, hanem óriási lehetőség a már az EU-ban lévő országok számára is. Az unió elvesztette a gazdasági fejlődés dinamikáját, ennek visszanyerésére pedig az egyik leginkább kézenfekvő eszköz a bővítés – érvelt.

Nem örülünk annak, hogy Ukrajna és Moldova csupán geopolitikai megfontolásokból „gyorsítópályás” megközelítést kapott, és az érdemalapú megközelítés teljesen háttérbe szorult – jegyezte meg.

Orbán Viktor méltánytalannak és igazságtalannak nevezte, hogy azok az országok, amelyek évek óta dolgoznak azon, hogy érdemalapon tudjanak bekerülni az EU-ba, most hátrasorolást szenvednek el.

A magyar elnökség azt tartja a legfontosabbnak, hogy a Nyugat-Balkán uniós integrálása napirenden maradjon – szögezte le, hozzátéve: szeretné Észak-Macedónia integrációs folyamatát is felgyorsítani.

Ennek érdekében Orbán Viktor fejezetnyitó kormányközi konferenciát, vagy ennek hiányában politikai kormányközi konferenciát javasolt.

Emlékeztetett arra, hogy Észak-Macedónia még 2005-ben, Horvátországgal együtt lett tagjelölt, azóta Horvátország már uniós tag, Észak-Macedóniával pedig a tárgyalások sem kezdődtek el.

Ez történelmi léptékű hiba az EU részéről, ráadásul ezt a hibát „még lehet tetézni”, mert most arról van szó, hogy Albániával is hamarabb indulnak meg a csatlakozási tárgyalások. Erre nincs semmilyen erkölcsi vagy politikai indok – figyelmeztetett.

A magyar kormányfő felidézte, hogy Hrisztijan Mickoszki miniszterelnökkel immár tizennyolcadik alkalommal találkozott, pártja, a VMRO és a magyar kormányzó pártok pedig testvártpárti kapcsolatban állnak egymással. Hangsúlyozva, hogy a pártügyek sosem keverhetők össze az államügyekkel, rámutatott: mindig jó, ha két baráti párt van kormányon, majd meghívta Magyarországra Hrisztijan Mickoszkit és kormányát.

Orbán Viktor emlékeztetett arra is, hogy több mint egy évtized után hivatalos vendég Észak-Macedóniában, éppen akkor, amikor a két ország a diplomáciai kapcsolatok harmincadik évfordulóját ünnepli.

A kétoldalú együttműködésről szólva felidézte azt a magyar segítséget, amelyet Észak-Macedónia kapott nyáron az itt tomboló erdőtüzek megfékezésében.

ORBÁN Viktor; MICKOSZKI, Hrisztijan
Orbán Viktor miniszterelnök beszél a Hrisztijan Mickoszki észak-macedóniai kormányfővel a magyar-észak-macedón kormányzati csúcstalálkozó után tartott sajtótájékoztatón Ohridban 2024. szeptember 27-én
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher / Forrás: MTI

Mindez viszonzása annak a segítségnek, amelyet a magyarok kaptak Észak-Macedóniától, különösen 2015-16-ban, a migrációellenes küzdelemben. A magyarok ekkor értették meg igazán, hogy Észak-Macedónia nemcsak baráti és kedves ország, de fontos is a magyar biztonság szempontjából, mivel az illegális migráció útvonalán helyezkedik el.

„Ha önök nem védik meg a határaikat, nekünk kell ezt a küzdelmet lefolytatnunk a szerb–magyar határon” – fogalmazott, minden szükséges segítségre ígéretet téve az észak-macedón kormánynak.

Felidézte azt is, hogy az elmúlt időszakban 2400 magyar rendőr szolgált Észak-Macedónia déli határán, 17 ezer jogellenes határátlépést megakadályozva.

Ez magyarázza azt is, hogy Magyarország készen áll a pénzügyi együttműködésre, és úgy tekint az Észak-Macedóniának nyújtott hitelre – amennyiben erre Szkopjénak szüksége van –, mint egyfajta beruházásra Magyarország biztonságába – közölte, felajánlva a gazdasági együttműködést is.

Hozzátette: Magyarország tanulmányi ösztöndíjat is ad észak-macedón diákoknak.

Orbán Viktor újságírói kérdésre válaszolva kiemelte, a migráció olyan ügy, amely velünk marad a következő évtizedekben. Ha valaki azt gondolja, ez „levehető a napirendről”, az nagyon téved, a migráció mögött ugyanis mély demográfiai átrendeződés zajlik – figyelmeztetett.

A Földközi-tenger északi pártjának demográfiai képessége messze elmarad a déli part képességétől, ebből az egyensúlytalanságból fakad a migráció, ehhez pedig még hozzá lehet venni az Afrikában várható népességrobbanást – jegyezte meg.

Szavai szerint ha nem segítjük meg a Száhel-övezet országait, százmilliók fognak feljutni a Földközi-tengerhez. Ebből is látható, hogy a migráció ügyében való együttműködésünk nem egy vagy két, hanem negyven-ötven évre szól – mondta.

Orbán Viktor üdvözölte, hogy a Nyugat-Balkánon olyan népek élnek, amelyeknek a történelem megtanította ezt a leckét.

Ezért nekünk kellő időben, kellő mélységben stratégiai szövetséget kell kötnünk az illegális migrációval szemben, ezen dolgozom Görögországtól föl egészen Szerbiáig és Magyarországig

– fogalmazott.

Hozzátette, ebbe a szövetségbe jó lenne bevenni a nyugat-európaiakat is, de mivel nem védik a határaikat, a migráció „hátba fog bennünket támadni” húsz-harminc év múlva Nyugatról.

Ha fenn akarjuk tartani a nemzeteinket, a kulturális identitásunkat, ideértve a kereszténységet is, akkor meg kell magunkat védenünk és megtalálnunk azokat az országokat, amelyek ebben partnereink lehetnek – közölte Orbán Viktor, példaként említve Észak-Macedóniát és Szerbiát is.

Orbán Viktor az MTI kérdésére elmondta, Európa a migráció ügyében most a „kétszínűség állapotában van”. Nyugaton feltették tétjeiket a Willkommenskulturra, szerintük jól járnak a migrációval, ezért nem megakadályozni, hanem menedzselni akarják azt – jegyezte meg.

Minekünk mindig is kétségeink voltak ezzel kapcsolatban – fűzte hozzá, hozzáfűzve, hogy más, nagyobb országok mégis másik pályát választottak. Ennek a keserű gyümölcsei most beérnek, meg kellene változtatni a politikát, de ez nem olyan könnyű – figyelmeztetett.

Szavai szerint most éppen a „vágányátállítás” fázisában vannak a nyugati országok, „de nekem sosem volt kétségem afelől, hogy előbb-utóbb megérkeznek a mi utcánkba, ahol mi várjuk őket” – fogalmazott.

ORBÁN Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök (középen) látogatást tesz a Perivlepta templomban Ohridban 2024. szeptember 27-én. A kormányfő mellett balról Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher / Forrás: MTI

Az észak-macedón–bolgár kapcsolatokkal kapcsolatos kérdésre elmondta: úgy tűnik most, hogy Észak-Macedónia csatlakozásának következő legfontosabb állomása, hogy megállapodásra jussanak Bulgáriával.

Orbán Viktor jelezte azonban, erre nézve van egy javaslata, és készen áll arra, hogy Magyarország erről Bulgáriával is tárgyaljon, amennyiben a felek igénybe veszik ezt.

Hozzátette, Észak-Macedóniát régóta folyamatosan hitegetik a belépés és a tárgyalások időpontjával, „de akikkel együtt nevezték, előrejutnak, ő meg nem” – utalt Albánia gyorsabb előrehaladására az EU-csatlakozási folyamatban.

Nem lehet másként tekinteni az elmúlt tíz évet, mint hogy Észak-Macedóniát folyamatosan hátrasorolták – emlékeztetett, hozzátéve: „önöknek már rég bent kellene lenniük”.

A magyar kormányfő hibának nevezte, hogy Észak-Macedónia még mindig nem tagja az EU-nak és hogy ismét leválasztják egy másik tagjelölttel megkezdendő tárgyalásokról. Ezt a hibát úgy lehet orvosolni, hogy még az év végéig Észak-Macedóniával is meg kell kezdeni a tárgyalásokat – közölte.

ORBÁN Viktor; SZENT CIRILL
Orbán Viktor miniszterelnök koszorúz a Szent Cirill és Metód szoboregyüttesnél Ohridban 2024. szeptember 27-énMTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher / Forrás: MTI

Kérdésre válaszolva leszögezte: Magyarország nem kínai hiteleket ad Észak-Macedóniának, azért sem, mert azok konkrét magyar fejlesztésekre érkeztek. „Kínai pénzt nem tudunk adni, európai pénzt, azt adunk” – fűzte hozzá.

Hangsúlyozta azonban, hogy magyar szempontból a gazdaság a második legfontosabb kérdés, mert a biztonság, vagyis a migráció áll az első helyen. Akik fontos szerepet játszanak Magyarország biztonságában, azokkal mélyebb és erősebb gazdasági együttműködésünk van – jelezte.

Az amerikai elnökválasztással kapcsolatos kérdésre reagálva Orbán Viktor úgy fogalmazott: „már 2015-16-ban is hívei voltunk Trump elnök úrnak”. Hozzátette, Magyarországon van egy szabály, mely szerint csak olyan mértékben avatkozunk be más országok választási kampányába, ahogy ők beavatkoznak a miénkbe. „Ez Amerika esetében nekünk nagy lehetőségeket ad” – jegyezte meg.

Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy az egész nyugati elit túlságosan, buborékszerűen zárt világban él, ezért szükség van kívülről jött emberekre, mert „a keletiek jönnek fel, egyenes derékkal, széles bicepszekkel”.

Figyelmeztetett arra is, hogy az Egyesült Államok kulcsszerepet játszik a világ békéjében, ezért ha békepárti és erős elnök van, akkor béke van a világban, ha háborúpárti vagy gyenge az elnök, akkor rendetlenség és háború van.

Donald Trump volt már elnök, és az ő idejében a világ biztonságosabb volt – mondta Orbán Viktor, hangsúlyozva: „nekünk béke kell, az az elnök kell, aki békét hoz”.

Hrisztijan Mickoszki: Magyarország a példája annak, hogy a jó partnerkapcsolatok és elképzelések konkrét eredményeket hoznak

Magyarország jó példája annak, hogy az erős kétoldalú kapcsolatok és elképzelések konkrét eredményeket hozhatnak – hangsúlyozta az észak-macedón miniszterelnök pénteken Ohridban az észak-macedón–magyar kormányzati csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatón.

Mint mondta, a látogatás a bizonyítéka a két ország közötti baráti kapcsolatoknak és az együttműködésnek, amely „minden nappal egyre mélyebbé válik”.

Ez a kapcsolat azt is bizonyítja, hogy a távolság ellenére a közös értékek és a közös víziók kulcsfontosságúak az erős kapcsolatok kiépítéséhez

– húzta alá.

Hrisztijan Mickoszki rámutatott, hogy Magyarország mindig támogatta Észak-Macedóniát, a legnehezebb időszakban is és az európai integráció terén is. „Magyarország például az első országok között ismerte el a macedónok függetlenség iránti vágyát, és a leghatározottabban állt ki az Európai Unió bővítése mellett, így Észak-Macedónia csatlakozása mellett is. Osztjuk azt a magyar elképzelést is, amely szerint a Balkánnak egységesnek kell lennie, ahol a térség minden országa egyben az európai család tagja is” – magyarázta. Ez az elképzelés a miniszterelnök szerint kulcsfontosságú az egész Balkán stabilitása számára. 

Hiszem, hogy Magyarország és más szövetségeseink támogatásával a Balkán elfoglalhatja a neki járó helyet az Európai Unióban

– hangoztatta.

„Jó, hogy vannak barátaink az Európai Unión belül, és egyik ilyen jó barátunk Orbán Viktor magyar miniszterelnök” – szögezte le az észak-macedón miniszterelnök.

ORBÁN Balázs; GASI, Afrim; ORBÁN Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök (j2) és Áfrim Gási, az észak-macedóniai parlament elnöke (b3) megbeszélést folytat Ohridban 2024. szeptember 27-én. A kormányfő mellett Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója (j3)
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher / Forrás: MTI

Sajnálatának adott hangot viszont amiatt, hogy az Európai Unió már nem együtt kezeli Albánia és Észak-Macedónia csatlakozási folyamatát, és Albánia előre tud lépni, míg Észak-Macedónia nem. Hozzátette ugyanakkor, hogy nem szabad elveszíteni a reményt, és nem szabad csalódottnak lenni, noha „csalódásra volt számos ok az utóbbi évtizedekben”. Úgy vélte, ismét a kétoldalú kapcsolatokon múlt az integráció menete, nem pedig azon, hogy az ország teljesítette-e a vele szemben támasztott feltételeket. Hozzátette, hogy a döntés nem felel meg mindenkinek, csak az ellenzéknek, valamint Észak-Macedónia keleti szomszédjának, azaz Bulgáriának. A döntés nem tisztességes, és rossz üzenetet közvetít az észak-macedónok számára – tette hozzá.

Mint mondta, Szkopje folytatja a munkát, és reményének adott hangot, hogy a jövőben nem a kétoldalú kapcsolatok alapján ítélik meg az országot, hanem az úgynevezett koppenhágai kritériumok teljesítése alapján. 

Folytatjuk a kemény munkát, és azon fogunk dolgozni, hogy itthon megoldjuk a problémákat, amelyek többrétegűek, és az előző kormány hagyta őket ránk

– húzta alá.

ORBÁN Balázs; VARGA Mihály; PINTÉR Sándor; ORBÁN Viktor; SEMJÉN Zsolt; LÁZÁR János; MAGYAR Levente; SZALAY-BOBROVNICZKY Kristóf; BÓKA János; TUZSON Bence; MICKOSZKI, Hrisztijan; HANKÓ Balázs Zoltán
Orbán Viktor miniszterelnök (b5) és Hrisztijan Mickoszki észak-macedóniai kormányfő (j6) kezet fog a kormányzati csúcstalálkozó után Ohridban
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher / Forrás:  MTI

Hrisztijan Mickoszki egyben sok sikert kívánt az albán kormánynak a csatlakozási folyamat során. „Azt kívánom nekik, hogy fejezzék be gyorsan a csatlakozási tárgyalásokat, és váljanak az Európai Unió tagjaivá. Remélem, hogy egy napon mi is tagjai lehetünk annak a családnak” – fogalmazott.

Mickoszki arról is beszélt, hogy Orbán Viktorral a négyszemközti találkozóján számos témáról volt szó, amely a kétoldalú kapcsolatokat, de a térségbeli viszonyokat is érintették. 

Osztjuk a térség stabilitására és gazdasági fejlődésére vonatkozó elképzeléseket, és beszéltünk azokról a konkrét projektekről is, amelyek a közösségeink és a vállalataink fejlesztéséhez vezetnek majd, például azokról az infrastrukturális projektekről, amelyek összekötik a Balkánt Magyarországgal, és amelyek nagyon fontosak az egész térség energiabiztonsága és gazdasági fejlődése szempontjából

– magyarázta. Az észak-macedón miniszterelnök annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a magyar és az észak-macedón kormányzati csúcs hozzá fog járulni ahhoz, hogy még erősebb partnerkapcsolatot építsen ki a két fél, és új lehetőségeket nyit az együttműködésre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában