Ország-világ

2021.03.05. 06:21

A baloldal a vírus helyett a kormány ellen küzd

Hiába figyelmeztetett a kormány, valamint az egészségügyi szakértők a pandémia várható újabb hullámára, a szivárványkoalíció alig néhány hete még vehemensen követelte a járvány miatt nem, vagy csak korlátozottan működő üzletek újranyitását. A baloldal emberéleteket figyelmen kívül hagyó felelőtlenségét mutatja, hogy a november óta érvényben lévő korlátozások mellett is meredeken nő az új fertőzöttek, és a Covid-19-ben elhunytak száma.

Míg a tavaly november 11-én bevezetett – és azóta is folyamatosan hatályban lévő – korlátozó intézkedések ellenére is elérkezett a koronavírus-járvány újabb, várhatóan a korábbiaknál is súlyosabb hulláma, addig a baloldal alig néhány hete a korlátozások feloldását követelte. Javaslataik megvalósítása minden bizonnyal egészségügyi katasztrófát okozott volna – figyelmeztet a Magyar Nemzet.

A szivárványkoalíció tagjai közül Ujhelyi István, MSZP-s EP-képviselő folytatta a legagresszívabb kampányt. A politikus több Facebook-bejegyzésében hergelte a vendéglátóipari vállalkozókat a teljes körű szolgáltatás engedélyezésének követelésével. Szerinte a szektorban „elfogyott a türelem”, és még azelőtt kell lépni, hogy az „önkéntes mozgalmak nyitnak és elszabadul a járvány”. Ujhelyi annak hangoztatásával is szította a feszültséget, hogy a kormány „kizsigerelte és nulla szolidaritást mutatott a szolgáltatói szektor irányába”. A szocialista politikus az éttermek teraszainak, illetve beltereinek megnyitásáról felhozott külföldi példákkal is a védekezés hatékonyságát gyengítette. Ujhelyi még Fekete-Győr Andrással, a Momentum elnökével is kommentháborúba bocsátkozott arról, hogy ki állt elő először a nyitások ötletével.

Kétes elsőség

Fekete-Győr az ATV február 2-i Egyenes beszéd című műsorában vélte úgy, hogy „a Momentum elég bátor ahhoz, hogy kimondja, amit az emberek elvárnak”, ezért foglalt állást a párt az „észszerű nyitás” mellett, amit még egyetlen ellenzéki párttól sem tapasztaltak. Ujhelyi erre a Facebook-oldalán igyekezett meghazudtolni lilák vezérét, aki később a Facebook-oldalán a színházak és a mozik nyitását is sürgette.

Soproni Tamás, Terézváros momentumos polgármestere egyebek mellett a vendéglátós teraszok megnyitását, valamint az este 8 órától kezdődő kijárási tilalom későbbre tolását szorgalmazta a közösségi média profilján. E bejegyzését egyébként Uhjelyivel egy napon, január 25-én tette közzé.

A zárva tartó vállalakozások, üzletek nyitását szorgalmazta Dudás Róbert, az Jobbik országgyűlési képviselője is. „Itt az ideje, hogy fokozatosan, szigorú biztonsági szabályozással – első körben a vendéglátó egységek, edzőtermek és minden bezárt szolgáltató csökkentett létszámú megnyitásával – elmozduljunk az újra nyitás felé!” – írta február 17-i Facebook-bejegyzésében.

Lazítják a lakosság fegyelmét

A szombathelyi baloldali politikához kötődik az Én kinyitok nevű, Facebookon szerveződő mozgalom, amelynek elindítója, Horváth Adrián a 2019-es önkormányzati kampányban aktívan részt vett a polgármesterré választott MSZP-s Nemény András támogatójaként. Horváthék február 1-re tüntetést is szerveztek a Hősök Terére, és arra buzdították a vendéglátósokat, hogy a korlátozásokat megszegve nyissanak ki.

Eközben a balliberális média szimpátiával tudósított a fentiekhez hasonló megnyilvánulásokról, amivel lazították a pandémia elleni védekezéshez fontos fegyelmet. A vírustagadó Gődény György által múlt vasárnap – szintén a Hősök Terére – meghirdetett tüntetésre nagyjából ezren látogattak el, nagyrészt figyelmen kívül hagyva a maszkviselésre és a távolságtartásra vonatkozó előírásokat.

Ennek mértékét mutatja, hogy a rendőrök összesen 142 esetben tettek szabálysértési feljelentést. A baloldali sajtó emellett sorra szerepeltet olyan szakértőket, mint például Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő, aki olyan kijelentésekre ragadtatta magát, mint hogy „nem várhatjuk meg az átoltottságot, mert itt kő kövön nem fog maradni”, amivel egyébként a járvány megfékezésére alkalmas egyetlen eszköz iránt igyekszik megrendíteni a közbizalmat.

Politikai célú ellentmondás

Még azt sem lehet mondani, hogy a baloldal jóhiszeműen tévedett volna a nyitások követelésével, hiszen az elmúlt hónapok során egyértelműen bebizonyosodott, hogy a szivárványkoalícó politikai tőkét próbál kovácsolni a járványhelyzetből, és mindenben a kormány eljárását támadják,

s a kabinet álláspontját ellentétes nézeteket hangoztatnak. Múlt ősszel, a veszélyhelyzet kihirdetése előtt például a gazdaság teljes leállítását követelték, a kabinet leghangosabb kritikusa pedig a Karácsony-párt volt. Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke azzal az elképesztő javaslatcsomaggal állt elő októberben, hogy betiltatná az összes nyilvános rendezvényt, és korlátozná a tömegközlekedés használatát, különösen az idősek számára.

Az MSZP-s Molnár Zsolt „szükséges, de közel sem elégséges” intézkedéseknek nevezte a korlátozásokat, s a DK-s Barkóczi Balázs is szinte szóról szóra ezt mondta. Az ugyancsak Gyurcsány-párti Varga Zoltán pedig azt hangoztatta, hogy elkerülhetetlen lesz az ország lezárása „ha tetszik, ha nem tetszik Orbán Viktornak”. A Momentum és a jobbikos Lukács László is megkésettnek és elégtelennek nevezte ősszel a korlátozásokat.

Korán Nyitottak volna

Január 22

Horváth Adrián: „A kisboltosoknak és a vendéglátósoknak láthatóan kezd nagyon elegük lenni a korlátozásokból. Engedetlenségi felhívás kering az interneten”.

Január 25

Ujhelyi István: „A vendéglátóipari szektorban elfogyott a türelem” és még azelőtt kell lépni, hogy az „önkéntes mozgalmak nyitnak és elszabadul a járvány”.

Soproni Tamás: „Engedélyezzék a vendéglátóhelyeknek, hogy kinyissák a teraszaikat, (…), kezdődjön később a kijárási korlátozás.

Február 3

Fekete-Győr András: ”Ideje eltörölni az értelmetlen szabályokat, és elkezdeni Magyarország újranyitását. (…) Nyissák meg a mozikat és színházakat, kezdődjön 22 órakor a kijárási korlátozás, és nyissák meg a szabadtéri vendéglátóhelyeket, teraszokat.

Február 17:

Dudás Róbert: „Itt az ideje, hogy (…) első körben a vendéglátó egységek, edzőtermek és minden bezárt szolgáltató csökkentett létszámú megnyitásával elmozduljunk az újra nyitás felé!”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában