nem tréfa

2019.08.30. 20:41

A Floridával szomszédos Georgia államban is rendkívüli állapotot hirdettek a hurrikán miatt

Már csütörtökön létrehoztak egy „hadműveleti központot” a vészhelyzet esetére.

A Floridával szomszédos Georgia államban is rendkívüli állapotot hirdettek pénteken az Egyesült Államok felé közelgő Dorian hurrikán miatt.

Brian Kemp kormányzó az állam partvidék melletti megyéiben hirdetett rendkívüli állapotot.

A kormányzó leszögezte ugyan, hogy egyelőre nehéz pontosan megmondani a pusztítónak jósolt vihar útvonalát, de közölte: megkezdődtek az előkészületek a hurrikán elleni védelemre. Ennek részeként már csütörtökön létrehoztak egy „hadműveleti központot” a vészhelyzet esetére. Megkezdték a segélyhelyek és menekültközpontok felállítását is.

Atlantában pénteken megnyitották az első segélyhelyet, ahol egyelőre a Floridából menekülőket várják.

Floridában Ron DeSantis kormányzó pénteken tartott sajtókonferenciáján ismételten elővigyázatosságra intette az állam lakóit.

Közölte, hogy eddig legalább kilenc egyetem és főiskola zárta be kapuit és kezdte meg a bentlakó diákok evakuálását.

Bejelentette azt is, hogy levélben fordult Donald Trump elnökhöz, és kérte, hogy ő is hirdessen rendkívüli állapotot, amely lehetővé teszi, hogy a déli állam külön szövetségi segélyre tarthasson igényt. Az elnök teljesítette a kormányzó kérését.

A Fehér Ház közleményben jelentette be, hogy az elnök felkérte a belbiztonsági minisztériumot és a szövetségi katasztrófa-elhárítási hivatalt (FEMA) a szövetségi segélyek és tevékenységek összehangolására.

Donald Trump Palm Beachben lévő Mar-a-Lago épületkomplexumát – amelyet az amerikai sajtóban téli Fehér Házként is emlegetnek – pénteken szintén lezárták, és megkezdték az előkészületeket a hurrikán elleni védekezésre.

A legfrissebb előrejelzések szerint a Dorian hurrikán nemcsak Florida keleti partvidékén pusztít majd, hanem várhatóan egész Floridát sújtja, és több napig dúl majd az állam területén.

A miami Országos Hurrikán Központ pénteken azt jelezte, hogy Dorian akár olyan pusztító is lehet, mint az 1992-es Andrew hurrikán, amely ötös erősségű viharként, óránkénti 280 kilométeres széllökésekkel ért partot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában