kábítószer elleni harc

2021.07.26. 17:07

A Fülöp-szigetek elnöke „megöli azokat, akik az országot pusztítják”

Rodrigo Duterte, a Fülöp-szigetek elnöke hétfőn kijelentette, hogy „meg fog ölni mindenkit, aki az ország és a fiatalság elpusztítására tör”, s egyúttal hangsúlyozta, hogy a kábítószerek elleni küzdelem még nem ért véget.

Parlamenti beszédében Duterte közölte: amikor ígéretet tett arra, hogy 2016-os hivatalba lépését követően fél éven belül felszámolja a kábítószereket, még nem volt tisztában a probléma kiterjedtségével.

– Nem tudtam, hogy a saját kormányom ellen is harcolok – húzta alá az elnök csaknem háromórás beszédében, amelynek során megjegyezte, egyes esetekben rendőrök is érintettek voltak a kábítószer-kereskedelemben.

– Még hosszú út áll előttünk a drogterjesztéssel szembeni harcunk során – mondta.

– Ez a probléma évtizedek óta kísérti országunkat, s családokat tett tönkre, lezüllesztette társadalmunk erkölcsi tartását – jelentette ki.

– Őszinte leszek, sosem tagadom le, és ezt nyugodtan fel is jegyezhetik,

meg fogom ölni azokat, akik az országomat pusztítják. És ti, akik az országom fiataljait pusztítjátok: titeket is meg foglak ölni

– fogalmazott a 76 éves elnök.

– Megöllek titeket, mert szeretem a hazámat – tette hozzá.

A Nemzetközi Büntetőbíróságot (ICC) korábban felkérték arra, hogy folytasson vizsgálatot Duterte drogháborújával kapcsolatban, mivel az előzetes vizsgálatok szerint „megfelelő bizonyosságot találtak annak feltételezésére, hogy emberiesség elleni bűncselekményeket” követtek el a kábítószer-ellenes fellépések során.

A Fülöp-szigeteki rendőrségi műveletek során több mint hétezer ember vesztette életét az elmúlt öt évben.

Jogvédők szerint azonban a halálos áldozatok valódi száma ennél nagyobb, akár háromszor ennyi is lehet. Aggályok merültek fel amiatt is, hogy egyeseket bírósági tárgyalás nélkül végeztek ki, illetve kérdésessé vált, hogy egyes áldozatoknak volt-e közük egyáltalán a kábítószer-kereskedelemhez.

Duterte beszélt továbbá arról is, hogy a koronavírus-járvány alatt kormányzata több milliárd pesót ölt abba, hogy emberéleteket mentsen, mindazonáltal úgy foglalt állást, hogy egy elhúzódó vesztegzár „visszafordíthatatlan károkat” okozott volna a gazdaságnak. Az elnök sürgette a lakosokat: oltsák be magukat a járvány kordában tartása érdekében a koronavírus fertőzőbb delta variánsának terjedése közepette. A 108 millió lakosú délkelet-ázsiai országban szakértők az esetszámok növekedésére figyelmeztettek.

Duterte beszéde előtt több ezer tüntető vonult az utcára, hogy büntetőeljárást követeljen az elnökkel szemben hivatali idejének jövő évi letelt után. A tiltakozók transzparenseket tartottuk a kezükben, rajtuk egyebek mellett olyan feliratokkal, mint, hogy „Legyen vége most a Duterte-rendszernek”, és hatalmas polipként, gekkóként, lefejezett királyként ábrázolták az elnököt. A Fülöp-szigeteki elnök korábban közölte: kész indulni az alelnöki tisztségért, amely mentelmi jogot biztosítana neki bármilyen büntetőeljárással szemben. A tüntetők azonban fogadkoztak, hogy elszámoltatják Dutertét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában