tüntetés

2020.07.15. 20:30

A gyerekek nemváltását támogatja az Antifa

A baloldali ideológiák egyre inkább összefonódnak: a Black Lives Matter tüntetéseken megjelentek az LMBT-jogokért küzdők, a gyerekeknek nem csak azt tanítják, hogy rasszisták, de azt is, hogy nincs férfi pénisz és női vagina, most pedig az Antifa állt be a gyerekek nemváltásának támogatása mögé.

Írországban a hétvégén az ártatlanság érdekében tartottak tüntetést az emberek a parlament előtt, miután olyan törvénytervezet jelent meg, ami a 16 évnél fiatalabb gyerekeknek is engedélyezné a nemváltást – írja a V4NA.

A tüntetésen egyszer csak a beszámolók szerint az Antifa tüntetői jelentek meg, akik egyből erőszakosan kezdték el fitogtatni erejüket. Nem csak kiabáltak, de lökdösték is a jelenlévőket, akik a fiatal gyermekek nemváltása ellen tiltakoztak – a jelek szerint ezt az Antifa bőszen támogatja.

A helyzet viszont nem meglepő, a baloldali ideológiák ugyanis egyre inkább összefonódnak, és egyre több veszi célba a gyerekeket. A gender ideológiát is igyekeznek a gyerekek agyába beültetni, már arról tanítják őket, hogy nincsen férfi pénisz és női vagina, és az iskolába is egyre több helyen vezetnek be LMBT tanórákat. Ugyanígy azt is tanítják már a BLM fényében a fehér gyerekeknek, hogy rasszisták – a kicsik ugyanis felettébb könnyen befolyásolhatók a különböző balliberális ideológiák felé.

Most a tüntetők egyébként nem csak a törvénytervezet ellen demonstráltak, hanem a gyermekekért felelős ír miniszter, Roderic OGorman lemondását is követelték. A politikus ugyanis két évvel ezelőtt egy Pride felvonuláson együtt pózolt Peter Tatchellel, aki nem csak az LMBT ideológia támogatója, hanem korábban pedofil botrányba is keveredett.

Tatchell ugyanis egy 1997-ben a Guardiannek küldött levelében azt írta, hogy több barátja is lefeküdt felnőttekkel akkor, amikor még 13 évesek sem voltak – ezek azonban teljesen tudatos döntések voltak. A férfi akkor azt írta, itt az ideje, hogy a társadalom is felfogja, hogy a gyerekekkel való szex nem mindig káros. Egy korábbi videóban is arról beszélt, hogy nem kell megkérdőjelezni azt, hogy egy kilenc éves egy felnőttel szexel, ha az aktus örömteli és beleegyezésen alapul.

Tatchell mindemellett azt is írta, hogy „talán lehetetlen” elnézni a pedofíliát – ezzel kapcsolatban később már azt mondta, a levelét megmásították, mert ő azt írta, hogy teljességgel lehetetlen elnézni a pedofíliát. A napokban a saját közösségi oldalára is kiírta, hogy elítéli a pedofíliát, és nem helyesli, ha felnőttek gyerekkel szexelnek – ez ugyanakkor teljes mértékben ellent mond az 1997-es véleményének.

A miniszter, Roderic OGorman az információk fényében hamar elállt Tatchell mellől, és azt állította, hogy nem tudott a férfi pedofíliával kapcsolatos nézeteiről. A politikus elmondása szerint csak egyszer találkozott Tatchellel, és csak azt tudta róla, hogy az LMBT közösség jogaiért áll ki.

Címkék#v4na

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában