Hableány

2020.06.08. 10:39

Szijjártó Péter: ősszel avathatják fel a Hableány-tragédia áldozatainak emlékművét

Kang Kjungvha köszönetet mondott Magyarországnak az egy évvel ezelőtti hajótragédia során mutatott szolidaritásért, és az egyéves évfordulón lezajlott megemlékezésekért.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter reggel telefonon tárgyalt dél-koreai kollégájával, erről közösségi oldalán számolt be. Elmondta neki, hogy már zajlik a tragédia helyszínére szánt emlékmű tervezése, melynek felavatására reményeik szerint ősszel sor tud kerülni.

A koronavírus elleni védekezés erőfeszítéseiért a két miniszter elismerését fejezte ki egymásnak, a koreai külügyminiszter pedig köszönetet mondott azért, hogy Magyarország lehetővé tette a koreai vállalatoknál dolgozók beutazását Magyarországra, Szijjártó Péter pedig köszönetet mondott a koreai vállalatok magyarországi beruházásáért.

Hozzátette: tavaly a koreai vállalatok döntöttek a legtöbb magyarországi beruházásról, a Samsung SDI és az SK Innovation beruházásai nyomán hazánk az elektromos autóipar európai fellegvárává válta miniszter szerint. A beruházásoknak köszönhetően a kereskedelmi forgalom is dinamikusan bővül, az első negyedévben 21 %-kal nőtt és megközelítette az 1 milliárd dollárt.

„Szoros az együttműködés a két ország között a nemzetközi politikában: Magyarország támogatja Korea ENSZ BT-tagságát, valamint szorgalmazzuk az Európai Unió és Korea közötti beruhazásvédelmi megállapodásól szóló tárgyalások mielőbbi megkezdését” – tette hozzá Szijjártó Péter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában