A Jobbik a DK-val való szövetség előtt már Soros György zsoldjába állt

Borbély Zsolt Attila a Magyar Nemzet interjújában elmondta: az erdélyi magyarság egyik legfőbb ideológusának tartott apja, Borbély Imre a tábor helyett a nemzet érdekét szolgálta.

Nemrég jelent meg könyve A Jobbik színeváltozása címmel, amelyben erősen kritizálja volt pártjának nemzeti politikáját, a 2016 után tett kijelentéseket. Mennyit változott a véleménye azok után, hogy Jakab Péterék összefogtak Gyurcsánnyal, ráadásul több DK-s képviselő mögé is beálltak a baloldali előválasztáson?

A Gyurcsányékkal való összefogás sejthető volt, az viszont engem is váratlanul ért, hogy felsorakoztak az előválasztáson is a DK-sok mögé. Azt hittem, hogy a Jobbiknak a keresztény- és magyargyűlölő, magát minden ok és alap nélkül antifasisztának tituláló csürhével való 2018-as együtt vonulása után nem érhet már meglepetés.

Pedig négy éve, 2017-ben még nem volt Jobbik–DK-összefogás, mégis hátat fordított a pártnak abban az évben. Mi vezetett a döntéséig?

Először 2016-ban következett be drasztikus törés a Jobbikban. A párt a részvételre való buzdítás helyett demobilizált a kvótaügyi népszavazás előtt azzal az abszurd szöveggel, hogy Orbánnak le kell mondania, ha nem lesz érvényes a népszavazás, majd nem szavazták meg a kvótaügyi alkotmánymódosítást egy nevetséges ürügyre hivatkozva, „legazdagmigránsozva” a letelepedési kötvényeseket. Szeretjük vagy sem a kötvényeseket, ők törvényes lehetőséget ragadtak meg, ellentétben a határokon átcsörtető, jogszabályokra fittyet hányó, idomulást a befogadóktól elváró, zömmel muszlim betolakodókkal. Ekkor fordultam szembe először a párttal.

Ezt követte a Népszabadság melletti kiállás, majd a CEU-ügy, amiben a Jobbik Soros oldalára állt a magyar kormánnyal szemben.

Máig nem bántam meg, hogy már akkor hátat fordítottam ennek az önmagából kifordult, a vélt pártérdeket a nemzet érdeke elé helyező társaságnak.

Vona Gábor elismerte, már 2013-ban megfogalmazta a néppártosodás igényét. Ez még belefért az ön eszmeiségébe?

A néppártosodásban mindmáig nem látok semmiféle problémát. Néppárti keretek között, néppárti programmal, az egész társadalmat megszólítva is folytatható nemzeti politika. Sőt. Úgy lehet csak igazán hatékonyan képviselni a nemzeti érdekeket. Tehát a Jobbik néppártosodásában esélyt láttam, nem hibát.

A párt azonban 2016-tól egyre nyíltabban célozta meg a baloldali választókat, s ez szükségképpen vezetett a nemzetárulás politikájához. Ha valaki támadja a szuverén Magyarországot a globalista erőkkel szemben védő kormányt, akkor is elárulja sajátjait, ha nem akarja. De a Jobbik jelenlegi vezetői számára az elvek, a nemzeti érdek, a nemzeti értékek már látványosan nem számítanak.

Éppen azzal a párttal borultak össze Jakab Péterék, amelynek miniszterelnök-jelöltje, Dobrev Klára a 2006-os rendőrterrorról azt mondta nemrég, hogy több rendőr sérült meg, mint tüntető, illetve szerinte „a tüntetők erőszakosan rátámadtak a békés rendőrökre”. Mit gondol a kijelentésről?

Dobrev Klára felállította a politikai hazugság rekordját a 2018-as választások idején az európai bevándorláspárti erők letagadásával és az egész keresztény fehér civilizáció eltűnésével fenyegető migránscunami elbagatellizálásával. Ezek után nem meglepő, hogy e kérdésben is hazudik.

A 2006-os rendőrterror egy jól dokumentált része a magyar történelemnek, Dobrev hazugságait ezúttal sem nehéz cáfolni.

A 2006-os események voltak a jelenkori magyar demokrácia mélypontjai. Gondoljunk bele: azonosítójel nélküli, rendőrnek öltözött emberszabású lények csontokat törnek, koponyákat lékelnek, szemeket lőnek ki, szadista kéjjel kínozzák a letartóztatottakat, majd a bíróságok gyorsított eljárásban ítélik el a rendőrök hamis tanúvallomásai alapján a megkínzottakat és megalázottakat. Mindehhez pedig asszisztál a baloldali sajtó. Kétségünk ne legyen, hogy ha ezek hatalomra kerülnek, mi következik. Nincs bennük semmiféle erkölcsi gátlás, nyíltan hirdetik meg törvénytelenségek sorát győzelmük esetére. Azt állítják, hogy ők, a demokraták állnak szemben a demokrácia ellenségeivel, a kormánnyal. A szerepbeazonosítás találó, csak épp a leosztás fordított.

Beszéljünk a pályafutásáról is: 2003-ban, amikor első kitüntetését, az Ezüst Toll díjat megkapta, a Tőkés László által életre hívott Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének (EMNT KT) is tagja lett. Hogy került bele az erdélyi közélet főáramába?

Két jó barátommal alapítottuk meg 1990-ben a máig működő Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezetet (Temisz), amely a magyar közösségi életet igyekezett dinamizálni szülővárosomban, részt is vettünk az országos tetőszervezet, a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetségének (MISZSZ) életre hívásában. A Reform Tömörülés nevű nemzeti autonomista RMDSZ-platformot 1993-ban pedig azért alapítottuk a MISZSZ politikai affinitással bíró tagjaival, hogy az ifjúsági szövetség megmaradhasson civil szervezetnek, mi pedig a magunk eszmevilágát jelenítsük meg az erdélyi magyarság parlamentjeként elképzelt Szövetségi Képviselők Tanácsában. Az RMDSZ 1996-ban kormányra lépett, az általunk (is) képviselt autonómiaprogram pedig zárójelbe került. A belső harc értelmetlennek bizonyult, így hát megalakítottuk más autonomista erőkkel közösen az EMNT KT-t 2003 elején, majd az év végén magát a tanácsot, mint a háromszintű autonómia gondolatiságának és követelésének őrzőjét.

Ugyanebben az évben lépett kapcsolatba a Jobbikkal is.

Vona Gábor kért fel, hogy vezessem az akkor még igen csekély ismertségű ifjúsági mozgalom nemzetpolitikai kabinetjét. Mivel mindig is előszeretettel támogattam a reménytelennek tűnő, de hiteles nemzeti kezdeményezéseket, gondolkodás nélkül igent mondtam, mindaz, amit akkor a Jobbikról tudni lehetett, emellett szólt. Sokan a Jobbiktól remélték a MIÉP nemzeti radikális mondanivalójának átmentését a szalonképes oldalra, jómagam is. A kabinetet 2006-ig vezettem, akkor jeleztem az elnöknek, hogy aradiként nem lesz időm a jövőben rendszeres üléseket összehívni Budapesten, de szívesen segítek, ahol tudok. Írtam évekig a Barikád nevű portálra, ingyen és bérmentve, mint ahogy a kabinetet is társadalmi munkában vezettem. Ezután 2009-ben felkértek, hogy erősítsem nevemmel a Jobbik európai parlamenti listáját, erre is igent mondtam, mert azonosultam a párt fő mondanivalójával, ami a nemzetépítő állam megteremtésének igyekezetével írható le röviden.

Édesapja, Borbély Imre 2017-es halálát követően sok időt szentel emlékének ápolására. Az erdélyi magyarság egyik legfőbb ideológusának tiszteletére saját blogot hozott létre és több könyvet – közte egy interjúkötetet is – sajtó alá rendezett a Kárpátia Stúdió kiadásában. Milyen új gondolkodásmódot jelenített meg Borbély Imre az erdélyi magyar közéletben?

Apám a dogma-, ideológia- és kompromisszummentes nemzetelvűséget képviselte. Magyarán nem az volt számára irányadó, hogy egy adott politikai intézkedés milyen eszmerendszerbe illeszkedik vagy egy adott politikus melyik táborhoz tartozik, hanem az, hogy szolgálja-e a nemzet érdekét.

Nagy tisztelője volt például Pozsgay Imrének már 1989-ben, aki a kétezres évekre megtalálta a maga helyét a polgári táborban. Más kérdés, hogy az MSZP-ből mára minden olyan politikus kiszorult, akinek fontosak voltak a nemzeti értékek, az utolsó távozó Szili Katalin volt. De érvényes ez az SZDSZ-re is, kevesen tartják ma már számon, de az első Orbán-kormány egyik legjelentősebb szellemi szürke eminenciása, Tellér Gyula is SZDSZ-es képviselő volt az első szabadon választott parlamentben.

Térjünk vissza édesapjához: hogyan mutatott példát a határon túli magyarság számára?

Legfőképpen következetességével és bátorságával. Apám számára természetes volt, hogy egyedüli RMDSZ-es parlamenti képviselőként jelen legyen Horthy Miklós újratemetésén 1993 szeptemberében, nem azt mérlegelte, hogy egy ilyen kiállás milyen következményekkel járhat. Ugyanilyen természetességgel szólalt fel egyedüliként magyar nyelven a román parlamentben. Ideillik egy Ceausescu-korabeli történet is, melyet egyébként felelevenített az első kötetének gerincét képező Tóth Károly Antalnak adott interjúban is. Miután 1989-ben elkísérte Tőkés Lászlót Nagyváradra egy hivatalos útra, hazafele menet szekusok a falhoz szorították és fegyvert kerestek nála. Miután nem találtak semmit, megkérdezték: azt hiszi, hogy meg tudta volna védeni a Ceausescu-rendszer ellen kiálló papot tőlük? Mire apám annyit felelt: azért kísérte el barátját és harcostársát erre az útra, mert két hullát nehezebb eltüntetni, mint egyet. Erre elengedték. Mindemellett fontos megjegyeznem, hogy mindig az elérhető maximumra törekedett, a bibói kategóriákat idézve nem volt sem „hamis realista”, sem „túlfeszült lényeglátó”. Ő realista lényeglátó volt. Egyébként ezt a fajta politikamegközelítést fedezhetjük fel a 2010-es, majd különösképpen a migránsválság akuttá válását követően a 2015 utáni magyar kormánypolitikában.

A teljes interjút itt olvashatja el.