magyargyűlölet

2021.04.06. 19:33

A román képviselőház elutasította a szélsőségesek indítványát

A román képviselőház házbizottsága kedden elutasította a román alsóház emberjogi, vallásügyi és nemzeti kisebbségi szakbizottságának azt a javaslatát, hogy egy albizottság létesüljön, amely a székelyföldi románok helyzetével foglalkozna.

A képviselőházi szakbizottság által beterjesztett kérésben azzal érveltek, hogy a Hargita, Kovászna és Maros megyében számbelileg kisebbségben élő románok évek óta kérik a központi román hatóságokat, foglalkozzanak behatóan problémáikkal, hogy megőrizhessék nemzeti identitásukat, kultúrájukat és hagyományaikat.

A magyar jelképek és anyanyelvhasználat ellen folyamatosan pereskedő Dan Tanasa szélsőségesen nacionalista honatya kérte,

aki az ellenzéki Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) nevű rendszerkritikus párt képviselője.

Az érvelés szerint a román diszkriminációellenes tanácsnak az elmúlt években született több tucatnyi döntése is azt mutatja, hogy

a három megye románsága „rendszerszintű hátrányos megkülönböztetésnek” van alávetve

a helyi, magyar többségű önkormányzatok részéről. Az albizottság a tervek szerint egyebek mellett törvénytervezeteket dolgozott volna ki, amelyek „megvédték” volna a székelyföldi románokat. A képviselőház házbizottsága végül elutasította a javaslatot, így nem alakulhat meg az albizottság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában