Zrínyi 2026 program

2018.10.17. 08:48

A szárazföldi haderő fejlesztése következik

A katonák egyéni felszerelése és a légierő modernizálása után a honvédség leépített harckocsiképessége is megújul.

Komoly eredményeket könyvelhet el a tavaly év elején bejelentett Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program. Ennek keretében idáig elsősorban a katonák egyéni felszerelése és a légierő modernizálása élvezett prioritást, azonban a program előrehaladtával egyre inkább a szárazföldi haderő és a földi telepítésű légvédelem fejlesztése kerül előtérbe.

A jövőbeni tervekről is szó volt a Honvédelmi Minisztérium által szervezett háttérbeszélgetésen, ahol Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Korom Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke beszámolójából kiderült: a légierő mellett egyre nagyobb hangsúlyt fog kapni a szárazföldi erők fejlesztése is – írja a Magyar Idők.

A Zrínyi 2026 keretében fejlesztik a Gripenek fegyverzetét, jelenleg a rövid hatótávolságú infravörös irányítású rakéták üzemidőhöz kötött kalibrálása folyik, ezért a készenléti szolgálatot a radarvezérlésű, nagy hatótávolságú rakétákkal látja el a honvédség.

A légierőt illetően az úgynevezett „rámpás”, taktikai szállítógépek beszerzésének előkészítése is megkezdődött. Idén szeptemberben újraindult a pilótaképzés Szolnokon, azonban a jelenlegi rendelkezésre álló gépek száma nem elégséges, ezért további négy cseh gyártmányú ZLIN alapkiképző repülőgép beszerzése van folyamatban, és a jövőbeli fejlesztések között szerepel a Gripenekre való továbblépést lehetővé tevő sugárhajtású kiképző repülőgép rendszeresítése is.

A könnyű kategória mellett közepes méretű új helikopterek beszerzését is tervezi a tárca, ezzel párhuzamosan az orosz fél által átadott négy felújított, részben korszerűsített Mi–24-es harci helikopter mellé novemberben újabb négy forgószárnyas érkezik.

A légvédelem fejlesztését szolgálja további kis-, illetve közepes hatótávolságú – a mostani KUB-rendszer képességeit meghaladó – rakétakomplexumok, réskitöltő, mobil háromdimenziós radarállomások beszerzése, valamint a katonai repülőterek felújítása és korszerűsítése is. Ennek kapcsán a kecskeméti repülőtér kettős, polgári és katonai felhasználását tervezik, elhatárolt civil terminál kialakításával. Az építkezés idejére – a készenléti szolgálat zavartalan ellátása érdekében – a vadászrepülők Pápára települhetnek át.

A kecskeméti légi bázis NATO-kapacitásbővítéséhez az Egyesült Államok 55,4 millió dolláros, azaz mintegy 14,5 milliárd forintos támogatást ajánlott fel tavaly decemberben. A beruházásról a két ország jelenleg is tárgyal, s ennek során a magyar álláspontot az határozza meg, hogy nem sérülhetnek az ország nemzetbiztonsági érdekei, nem csorbulhat a szuverenitás.

A Zrínyi 2026 program keretében jelentős fejlesztés előtt áll a szárazföldi haderő is, így a minisztérium tervlistáján szerepel új, úgynevezett páncélozott többcélú moduláris harcjárműképesség megteremtése. A harcjárművek kapcsán török fejlesztésű eszközök is szóba jöhetnek, amiről szándéknyilatkozatot is aláírt a két ország, de tényleges szerződés csak akkor várható, ha a magyar nemzetgazdaság érdekeit is szem előtt tartva, minél nagyobb arányban vehetünk részt a gyártásban.

A közel 600 darab, az orosz államadósság terhére 2000-ig leszállított BTR–80-asokat a tárca nem kívánja kivonni, a honvédség jelenlegi páncélozott alapjárművét modernizálni fogják.

A Zrínyi 2026 program keretében megújul a honvédség 2003-ban leépített harckocsiképessége is, nem beszélve a tüzér- és páncéltörő eszközökről, amelyek szintén áldozatul estek a szocialista kormányok haderőreformjai­nak.

Egyetlen program létezik, ami ciklusokon átível és jelenleg is folyamatban van: a Rába Jármű Kft. a jövőben is korszerű terepjáró gépjárművekkel látja el a honvédséget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában