Hallgassa élőben!

Alakul a Facebook-diktatúra

Mintegy 90 százalékkal csökkent a magyar kormány közösségi oldalain az elérések száma.

Mintegy 90 százalékkal csökkent a magyar kormány, a tagjai és intézményeinek közösségi oldalain az elérés és az interakciók száma, a Facebook erről sem előzetes értesítést, sem utólagos magyarázatot nem adott. A lapunknak nyilatkozó, névtelenséget kérő szakember szerint a közösségi oldal korábbi ígéretéhez híven háttérbe akarja szorítani a politikai tartalmakat, de ezzel is inkább a jobboldali bejegyzéseket, véleményeket akarja korlátozni. Mivel a magyar kormány a járvány idején gyakran használja a közösségi oldalakat tájékoztatásra, a korlátozással az állampolgárok információhoz való joga sérülhet – írja a Magyar Nemzet.

Felelőtlen és veszélyes lépés, hogy a koronavírus-járvány közepén a Facebook minden előzetes értesítés nélkül radikálisan csökkentette a magyar kormány miniszterei, államtitkárai és intézményei közösségi oldalainak elérését és az interakciók számát – mondta a Magyar Nemzet által megkérdezett, névtelenséget kérő szakember, aki szerint ezzel sérül az állampolgárok közérdekű információhoz jutási joga.

– Immár másfél napja többen tapasztaljuk jobboldali, kereszténydemokrata képviselők, miniszterek és államtitkárok, hogy a Facebook mintegy 90 százalékkal csökkentette oldalaink eléréseit. Ezt bárki megnézheti, ha rákattint az oldalainkra és összehasonlítja a mai és a korábbi bejegyzések interakcióit. Mindezt a koronavírus-járvány idején, amikor több, a védekezéshez kapcsolódó bejelentést is a közösségi oldalon tesz közzé a kormány – tudatta tegnap Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója, kiemelve, hogy a baloldali bejegyzések ugyanúgy terjednek, mint korábban.

Hollik hangsúlyozta, hogy a világ egyik legnagyobb vállalata eddig semmilyen magyarázatot nem adott. A kommunikációs igazgató feltette a kérdést, a Facebook lépése mögött technikai probléma áll vagy politikai indíttatás? – Hogyan tudják garantálni, hogy ugyanez nem ismétlődik meg egy év múlva, az országgyűlési választások előtti napokban? Várjuk Zuckerberg úr válaszát – írta Hollik.

A Magyar Nemzet által megkérdezett, névtelenséget kérő informatikai szakember szerint nem zárható ki, hogy technikai hiba áll a háttérben, de ez esetben szokatlan, hogy a Facebook nem nyilatkozott ilyen nehézségről. Forrásuk szerint az a valószínűbb, hogy a közösségi oldal beváltja régebbi ígéretét, amely szerint háttérbe akarja szorítani a politikai tartalmakat. A szakember szerint a közösségi oldal lépése ezúttal is inkább a jobboldalt igyekszik korlátozni, ami Trump volt amerikai elnök letiltása után egyáltalán nem meglepő.

„Ha valakit letekernek, mert megszegi a felhasználási feltételeket, a Facebooktól mindig kap erről értesítést. Most viszont semmilyen értesítés nem érkezett a korlátozásokról” – mutatott rá.

A szakember szerint a közösségi oldal lépése egy sor kérdést vet fel. Hogyan lehet biztonságban a magyar demokrácia, ha mondjuk jövőre a Facebook úgy dönt, nyíltan fellép a baloldali összefogás érdekében? – tette fel a kérdést.

Eddig is gyakran előfordult, hogy a közösségi oldalakon tiltólistára kerültek a liberális kánonnal nem összeférő vélemények, bejegyzések. Mint arról a Magyar Nemzet többször beszámolt, az elmúlt időszakban szerte a világon számos jobboldali politikus, véleményvezér és internetes hírportál került a közösségi oldalak, kimondottan a Facebook és a Twitter virtuális feketelistájára emiatt. A legnagyobb közösségi oldalak idehaza sem tűrték meg az ellenvéleményt: egyebek mellett Varga Juditot, Kovács Zoltánt, valamint Magyarország kormányának oldalát is megpróbálták már elhallgattatni.

A Zuckerberg-galaxis tavaly év végén Varga Judit igazságügyi miniszter profilját tette virtuális feketelistára. A miniszter akkor azt írta, a korábbiakhoz képest töredékére – negyedére-ötödére – esett vissza a bejegyzései elérése. Varga Judit akkor a történtekkel kapcsolatban kijelentette: „Nagyon nincs rendben, hogy az életünk minden szegmensét behálózó közösségi médiumok indokolás nélkül vagy ellenőrizhetetlen indokolással, érdemi, gyors és valódi jogorvoslati lehetőség nélkül akár közszereplőknek, akár vállalkozásoknak, akár magánembereknek letiltsák az oldalát, korlátozzák annak elérését vagy visszautasítsák az oldal felhasználója által megrendelt hirdetéseket.”

A legnagyobb közösségi oldal mostani döntése mögött az az újdonság, hogy a legutóbb bevezetett korlátozással a Facebook szintet lépett a cenzúrában.

Hozzászólások

Dráma Dániában
Eriksen összeesett – újra kellett éleszteni, stabilizálták az állapotát
kosárlabda / 1 órája
Szlovén edző veszi át az ASE irányítását
Teo Hojc irányítja az új idényben az Atomerőmű SE NB I-ben szereplő férfi kosárcsapatát.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCSNÉ SCHULTEISZ MARGIT a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. nyugalmazott vezérigazgató helyettese 66 éves korában csendesen elhunyt. Búcsúztatása, hamvainak szórása 2021. június 16-án, szerdán, 11 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temető szórókútjánál. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik búcsúztatóján részt vesznek. A Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. saját halottjának tekinti
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÜSKE LÁSZLÓ decsi, volt grábóci és szekszárdi lakos 33 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Búcsúztatása 2021. június 15-én, kedden, 11 órakor lesz a szekszárdi újvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy RÓNAI JÁNOS 63 éves korában elhunyt. Hamvait 2021. június 14-én, hétfőn 13 órakor az apari temetőben helyezzük örök nyugalomra. Előtte gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ILLÉS GÁSPÁR bátaszéki lakos 70 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2021. június 14-én, hétfőn, 15 órakor lesz a bátaszéki köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A részvétnyilvánítást szíveskedjenek mellőzni. Gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS TÓTH FERENC JÓZSEFNÉ szül.: Germuska Jolán Judit 1957-2019 halálának 2. évfordulójára ,,Tudjuk, hogy nem jöhet, mégis egyre várjuk. Enyhíti hiányát, ha álmainkban látjuk. Az ész megérti, de a szív soha, Hogy egyszer majd mi is elmegyünk, ahol Ő van oda. Az élet múlik, de akit szeretünk, Arra életünk végéig, könnyes szemmel emlékezünk." A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BAKÓNÉ GRÓSZ MÁRTA TERÉZIA szekszárdi lakos életének 60. évében elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2021. június 11-én, 15 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JÓNÁS LAJOS bonyhádi lakos volt gépjármű oktató 76 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 11-én, pénteken, 13 órakor lesz a bonyhádi evangélikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Tudatjuk mindenkivel, aki ismerte és szerette, hogy PATKÓ SÁNDORNÉ Müller Erzsébet középiskolai tanár 2021. június 6-án elhunyt. Temetése június 18-án Harcon lesz. Gyászmise 10-kor, temetés 11-kor. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ILLÉS ZOLTÁNNÉ bonyhádi lakos 70 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. június 11-én, pénteken, 15 órakor lesz a bonyhádi katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsón útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KRUM ÁDÁM bonyhádi lakos 80 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 10-én, csütörtökön 13 órakor lesz a bonyhádi evangélikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NEMES FERENCNÉ sz. Andrásfalvi Rita kakasdi lakos 50 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 9-én, szerdán 15 órakor lesz a kakasdi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VILMÁNYI TIBOR 77 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 10-én, csütörtökön 15 órakor lesz a paksi Fehérvári úti temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PAPP JÓZSEFNÉ szül.: Tantos Mária volt tengelici, szekszárdi lakos a Platán Nyugdíjas Klub vezetője 80 éves korában elhunyt. Szeretett hozzátartozónk hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2021. június 4-én, pénteken, 11 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS Drága gyermekünk CZAPÁK SZILVIA (1977-2018) halálának 3. évfordulójára ,,Soha nem felejtünk, szívünkben szeretünk, rád örökkön-örökké emlékezünk!" Szüleid és szeretteid
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LOVÁSZ GÁSPÁRNÉ nagyvejkei lakos 87 éves korában elhunyt. Temetése 2021. május 31-én, hétfőn, 15 órakor lesz a nagyvejkei temetőben, előtte gyászmise 14:30-kor. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKASDI JÓZSEF 75 éves korában elhunyt. Temetése 2021. május 31-én, hétfőn, 15 órakor lesz a paksi Kálvária temetőben. A gyászoló család
hű ez forró / 2 órája
Átlátszó bugyiban terpeszt hatalmasat a szőke szépség
bűnügyi osztályvezető / 2 órája
Közel negyven éve szolgál az Év Tolna Megyei Rendőre
Ihárosi Ibolya
önkormányzatok hétvégéje / 3 órája
Potápi: újra egységes Kárpát-medencéről lehet beszélni
Vizin Balázs
kánikula / 3 órája
Pokoli hőség jön: érkezik az év első tartós hőhulláma
Foc-eb 2021 / 4 órája
A pályán esett össze Eriksen, félbeszakadt a dán-finn meccs
diákmunka / 5 órája
Ezerötszáz forintos órabért is kaphatnak a diákok
Brunner Mónika