tomboló természet

2019.03.30. 11:50

Árvíz pusztít Afganisztánban

A heves esőzések miatt árvíz pusztít Afganisztán nyugati részén, a természeti katasztrófának szombatig 17 halálos áldozata volt, házak dőltek romba, az ár elsöpörte a kitelepített családok számára felállított ideiglenes menhelyeket is – közölték a helyi hatóságok.

Az esőzések két napja alatt 12 ember halt meg Dzsauzdzsán tartományban, illetve két másik a Türkmenisztánnal szintén határos Bagdisban. Két ember Herát tartományban, két másik pedig Szári-Pulban vesztette életét – közölte Sir Háni, az afgán országos katasztrófa-elhárítási hivatal szóvivője.

Több mint 500 ház omlott össze.

A tavalyi súlyos aszály miatt százezrek hagyták el otthonukat Nyugat-Afganisztánban. A március elejei áradások további pusztításokat okoztak, és az idei aratást is veszélyeztetik. A mostani árvizek csak tovább rontottak az amúgy is kétségbeejtő helyzeten.

Az Iránnal határos Herát vezetői szerint a központi kormány által közölteknél magasabb a tartományban a halálos áldozatok száma. A tartományi egészségügyi hivatal vezetője, Abdul Hakim Tamana szerint nyolcan haltak meg és kilencen sérültek meg.

Dzsiláni Farhád tartományi szóvivő elmondta, hogy az árvíz több száz házat és műemlékeket döntött romba, mezőgazdasági területeket tett tönkre, hidakat és autópályákat sodort el.

A World Vision segélyszervezet szerint a katasztrófa feltehetően afgánok tízezreit érinti. Egyes bagdisi lakosok az elmúlt húsz év legsúlyosabb árvizének nevezték a mostanit.

A szomszédos Iránban szintén árvizeket okozott a heves esőzés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában