nem harci bevetés

2019.11.26. 20:37

Átvenné a NATO iraki kiképző missziójának vezetését Dánia

A koppenhágai kormány a NATO-országok állam-, illetve kormányfőinek következő csúcstalálkozóján készül felvetni a javaslatot. Dánia 2020 végétől 2022 közepéig vezetné a missziót.

Dánia átvenné a NATO iraki kiképző missziójának vezetését, és több mint 200 katonát küldene a közel-keleti országba – jelentette be Jeppe Kofod dán külügyminiszter kedden Koppenhágában.

Jeppe Kofod jelezte, hogy már megvitatta az ötletet Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral és Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel. A dán diplomácia vezetője aláhúzta: nincs szó harci bevetésről.

Jeppe Kofod szerint a kiképző misszió kiemelkedően fontos, azért is, mert biztosítani kell, hogy folytatódjon a harc az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen. A misszió segíthet, hogy az irakiak képesek legyenek egyedül is megvédeni magukat a terroristákkal szemben – mutatott rá.

A NATO kiképző missziója, amelyet eddig Kanada vezetett, 2018 októberében indult. Összesen 500 katona vesz részt benne különféle NATO-tagállamokból, valamint olyan partnerországokból, mint Ausztrália, Finnország és Svédország.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában