aggasztó jelek

2020.06.06. 19:10

Az elkövetkező napokban nagy erejű földrengés rázhatja meg Újdelhi térségét

A dhanbádi műszaki egyetem földtani és szeizmológiai intézetének szakértői abból következtetnek erre, hogy az utóbbi hetekben tucatnyi kis és közepes erejű földrengés volt a térségben.

Nagy erejű földrengés rázhatja meg az elkövetkező napokban Észak-India több térségét, köztük a fővárost is magába foglaló Delhi közigazgatási területet – írja szombaton a Times of India című lap szakértőkre hivatkozva.

A dhanbádi műszaki egyetem földtani és szeizmológiai intézetének szakértői abból következtetnek erre, hogy az utóbbi hetekben tucatnyi kis és közepes erejű földrengés volt a térségben. Egy nagyobb földrengés szerintük bármikor előfordulhat, „figyelmeztetés nélkül”.

Nem lehet pontosan előre megmondani a földrengés erejét és helyszínét, de leginkább az aggasztó, hogy Delhi fővárosi közigazgatási területen folyamatos szeizmikus aktivitás figyelhető meg.

A földrengés bizonyosan érinteni fogja a főváros térségét, amely 370 kilométerre van ez erős földrengésekről ismert Kángrától és 260 kilométerre Uttarakasitól. A nagy erejű földrengés várhatóan azon a törésvonalon fog bekövetkezni, ahol ezek a települések fekszenek, és mindenképpen érinteni fogja fővárost. Pi Kej Hana, a szeizmológiai intézet munkatársa emlékeztett arra, hogy e két várost már 1945-ben és 1905-ben 6,3-as és 7,8-as erejű földrengések rázták meg.

A térségben az elmúlt két évben 64, ötös fokozatot meghaladó földrengés volt, az elmúlt másfél hónapban pedig tíz kisebb és közepes erejű földmozgás történt, ami a deformációs energiák felgyülemlésére utal különösen Delhi és Kángra közelében.

Pi Kej Hana szerint a központi kormánynak és a fővárosi hatóságoknak is megelőző intézkedéseket kell tenniük, és tájékoztatniuk kell a lakosságot a közelgő veszélyről.

A Times of India részletesen tájékoztatta olvasóit arról, hogy mit kell tenniük földrengés idején és megelőző intézkedések gyanánt, illetve abban az esetben, ha netán a romok alatt rekednek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában