Ország-világ

2021.10.11. 15:30

Az előválasztás alatt gyengült a baloldal

Októberre a teljes népességen belül 45 százalékra erősödött a Fidesz-KDNP pártszövetség támogatottsága, miközben a baloldali összefogásé 37 százalékra zuhant.

Az előválasztás szemmel láthatóan kudarccal végződött a Gyurcsány Ferenc által vezetett összefogás számára: a teljes népességen belül az augusztusi 42 százalékos támogatottságukhoz képest októberre 5 százalékpontos visszaesés tapasztalható.

Az előválasztásnak nevezett mozgósítási verseny nem járt politikai haszonnal a baloldal számára.

Az elmúlt két hónap nemhogy erősítette a kormányellenes pártszövetséget, hanem éppen ellenkezőleg, 5 százalékponttal gyengítette a Gyurcsány Ferenc által vezetett összefogás támogatottságát a teljes népességen belül. A szervezetlenül lebonyolított előválasztás, a háttéralkukkal átvert választók haragja, a nyilvánosság számára kiteregetett belső konfliktusok, valamint a Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter között lejátszódó „vissza nem lépési” verseny egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy októberre 5 százalékpontnyi kormánykritikus szavazó ábrándult ki a baloldalból.

A Társadalomkutató októberi közvélemény-kutatása szerint a teljes népességen belül a Fidesz-KDNP pártszövetség támogatottsága 45 százalékra erősödött az augusztusi 43 százalékról, miközben a baloldali összefogásé 37 százalékra zuhant az augusztusi 42 százalékhoz képest. Ezek alapján kijelenthető, hogy

az előválasztás alatt nem sikerült a baloldali szavazótábort gyarapítani.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk októberben egyaránt 1-1 százalékos támogatottsággal rendelkezik a teljes népességen belül, míg egyéb pártok támogatottsága gyakorlatilag mérhetetlen. Feltételezhetően a kiábrándult baloldali szavazók erősítik a bizonytalanok táborát, amelynek aránya az augusztusi 13 százalékról októberre 2 százalékponttal növekedett (15 százalék).

Fotó: tarsadalomkutato.hu

Szinte minden korcsoportban vezet a Fidesz-KDNP: a 30-59 évesek korcsoportjában 43 százalékos támogatottsággal rendelkeznek, míg a baloldal népszerűsége csupán 39 százalékos. A 60 évnél idősebbek körében – amely csoportba tartozik minden harmadik választópolgár – a kormánypártok népszerűsége töretlen: az említett korcsoport 59 százaléka a Fidesz-KDNP vezetésével képzeli el Magyarország jövőjét, míg mindössze 28 százalékuk szavazna a Gyurcsány-listára. Egyedül a 18-29 közötti korosztályban látható, hogy a baloldal népszerűbb lenne a kormánypártoknál. A korosztályba tartozó minden negyedik választó a kormánypártokra (25 százalék), míg minden második a baloldalra (50 százalék) szavazna. Fontos kiemelni, hogy körükben is 5 százalékot zuhant a baloldal augusztushoz képest, azaz a legkevésbé aktív szavazóréteg is kiábrándulással jellemezhető.

Fotó: tarsadalomkutato.hu

A kutatás 1000 fő telefonos (CATI) megkérdezésével készült 2021. augusztus 16-18. és október 4-6. között. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a maximális mintavételi hiba 3,1 százalék.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában