Járvány

2021.07.10. 14:23

Az EU elérte a célt, hogy a felnőttek 70 százalékának elég vakcina álljon rendelkezésre

Még nem győztük le a koronavírus-járványt, de felkészültünk arra, hogy folytassuk a tagországok oltóanyaggal történő ellátását az új vírusvariánsok ellen is – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

Az Európai Unió elérte azt a kitűzött célt, hogy júliusra rendelkezésre álljon a felnőtt lakosság 70 százalékának teljes beoltására elegendő vakcina a koronavírus ellen – jelentette be szombaton Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

A 27 tagországi kormány felelős azért, hogy az emberek megkapják a vakcinát – és egyes kormányok ebben sokkal gyorsabbak voltak, mint mások -, de a bizottsági elnök hangsúlyozta, hogy „az EU megtartotta a szavát”.

Az EU közös vakcinabeszerzési programja keretében – amelyet a bizottság irányított – 500 millió adag (330 millió Pfizer-BioNTech-, 100 millió AstraZeneca-, 50 millió Moderna- és 20 millió Johnson and Johnson) vakcinát szállítanak ki vasárnapig a tagországoknak -, amelyekben összesen körülbelül 366 millió felnőtt él.

„Még nem győztük le a koronavírus-járványt, de felkészültünk arra, hogy folytassuk a tagországok oltóanyaggal történő ellátását az új vírusvariánsok ellen is. Nekik most meg kell tenniük mindent annak érdekében, hogy folytatódjon a tömeges oltás. Csakis akkor leszünk mindannyian biztonságban” – jelentette ki a bizottsági elnök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában