Járvány

2021.01.11. 23:21

Az iráni parlament a nyugati oltóanyagok betiltására szólított fel

A sokak szerint politikailag motivált döntés megosztja az iszlám köztársaságot.

Az iráni parlament megtiltaná a nyugati koronavírus-oltóanyagok alkalmazását az országban, kifejezett tekintettel a Pfizer és a BioNTech amerikai és német cég vakcinájára – írta az Isna félhivatalos iráni hírügynökség hétfőn.

A 290 fős törvényhozás 200 tagja egy felhívásban azzal érvelt, hogy egyes esetekben súlyos mellékhatásokról, sőt halálesetekről érkezett hír, de ennek forrását az erről beszámoló hírügynökségi tudósítás nem jelöli meg. A tilalom az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából és Franciaországból származó vakcinákra vonatkozna.

A képviselői felhívás tartalma megfelel Ali Hamenei iráni legfelsőbb vezető követeléseinek. Hamenei a múlt héten megtiltotta a kormánynak, hogy oltóanyagot importáljon az említett három országból, arra hivatkozva, hogy hatásosságuk nem bizonyított, Irán pedig nem válhat kísérleti laborrá.

A sokak szerint politikailag motivált döntés megosztja az iszlám köztársaságot. A parlamenti keményvonalasok támogatják a tilalmat, és azt állítják, hogy az amerikai vakcinák rákos megbetegedésekhez, terméketlenséghez és impotenciához vezethetnének, noha erre tudományos bizonyíték egyelőre nem került napvilágra. Egy másik népszerű összeesküvés-elmélet szerint az irániakat oltóanyagba rejtett chipekkel a Nyugatot kiszolgáló robotokká változtatnák át.

Haszan Róháni iráni elnök kormánya elhatárolódott ezektől a kijelentésektől.

Az iráni orvosi kamara Róháninak címzett levelében arra kérte a kormányt, hogy kizárólag tudományos megfontolások alapján hozzon döntést a vakcináról zajló vitában.

Az iráni vezetés bírálói biztonságosabbnak tartják a nyugati oltóanyagot, mint a kínait, az oroszt vagy a kubait, amelyekkel szemben Teheránnak nincs kifogása.

Az iszlám köztársaságban 1 286 406 fertőzöttje és 56 171 halálos áldozata van a koronavírusnak a Johns Hopins baltimore-i egyetem legfrissebb összesítése szerint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában