folytatódik a harc

2020.06.05. 17:01

Az Iszlám Állam ellen indítottak hadjáratot a kurd erők

Hajtóvadászatot indítottak az Iszlám Állam nevű terrorszervezet dzsihadistái ellen a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) az ország keleti részében, az iraki határnál, a Washington vezette nemzetközi szövetség támogatásával – jelentette be pénteken a kurd harcosokat is tömörítő SDF.

„A nemzetközi szövetség erőivel és az iraki hadsereggel együttműködve erőink hadjáratot indítottak a ”Terrorizmus elrettentése„ kódnéven az ország keleti részén, hogy felkutassák az Iszlám Állam terrorszervezet sejtjeit az el-Hábúr folyó és az szíriai-iraki határ mentén” – jelentette be közleményben az SDF.

Az Iszlám Állam az elmúlt időszakban „megnövelte a támadásai számát, ami valós veszélyt jelent a térség stabilisára és biztonságára” – áll még a közleményben.

Miután 2014-ben „kalifátust” kiáltott ki Szíriában és Irakban, a nemzetközi közösség hadjáratot indított ellene, és a helyi, főleg kurd milíciákkal vívott harcban az Iszlám Állam egymás után szenvedte el a vereségeket a két országban, míg 2019-ben végül a szervezet összeomlott.

Az illegalitásba vonult dzsihadisták azonban továbbra is véres merényleteket követnek el, egyebek mellett a Homsz és Deir-Ezzór között elterülő közép-szíriai sivatagban. A támadások célpontjai a szíriai hadsereg, valamint a Washington által régóta támogatott kurd erők.

Csütörtökön az Egyesült Államok felszólította a szövetségeseit, hogy folytassák az Iszlám Állam elleni harc finanszírozását az új koronavírus okozta világjárvány miatti gazdasági válság ellenére.

„Az Iszlám Állam elleni harcunk folytatódik, és a jövőben is folytatódni fog. Nem üldögélhetünk a babérjainkon”- jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában