negatív példa

2020.06.12. 14:23

Az amerikai külügyi jelentés is foglalkozik az úzvölgyi temetőgyalázással

Kelemen Hunor reményét fejezte ki, hogy olyan megoldás születik, amely megfelelőképpen rendezi az úzvölgyi temető ügyét.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közleményben üdvözölte pénteken, hogy az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériumának vallásszabadságról szóló éves jelentése – a Romániáról szóló részben – az úzvölgyi katonatemető ügyére is kitér.

A jelentés negatív példaként említi a dormánfalvi polgármester temetőgyalázását, a „legionárius” megnyilvánulásokat a temetőben, és rámutat arra, hogy a dormánfalvi polgármester román katonák tiszteletére állított emlékműveket a magyar katonák sírjai fölé.

Az amerikai külügy sérelmezi az egyházi javak, ingatlanok visszaszolgáltatásának lassú ütemét is. Tételesen említi a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár visszaigénylésének bírósági úton való ellehetetlenítését, valamint a római katolikus, református és evangélikus-lutheránus egyházak restitúciós kérelmeinek elutasítását, különböző ürügyekre hivatkozva.

Az RMDSZ közleménye felidézte: a szövetség tavaly több nemzetközi fórumon emelt szót a temetőgyalázás ellen, amelyről Kelemen Hunor személyesen tájékoztatta az amerikai külügyminisztérium egyik Romániába utazó képviselőjét is. Az RMDSZ elnöke Matthew G. Boyse-nak, az amerikai tárca közép-európai és holokausztügyekért felelős helyettes államtitkárának bemutatta a 2019. június 6-i vandalizmusról készült fotókat és videófelvételeket, rámutatva, hogy egy rendkívül kényes helyzetben miként viselkedik a többség az ország területén élő számottevő nemzeti közösséggel.

Az RMDSZ aggódva figyeli, hogy Romániában nem történt előrelépés a gyűlöletbeszéd visszaszorításában és az intolerancia leküzdésében, amely a többség és kisebbség, valamint a különböző felekezetek viszonyát illeti.

Kelemen Hunor reményét fejezte ki, hogy olyan megoldás születik, amely megfelelőképpen rendezi az úzvölgyi temető ügyét, aminek érdekében folytatni kell a Románia és Magyarország hadisírgondozó hivatalai által megkezdett közös munkát – olvasható az RMDSZ közleményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában