illegális bevándorlás

2021.04.13. 10:25

Azbej Tristan: a migráció megállítható a helybe vitt segítséggel

A magyar modell működik, a migráció megállítható, mérsékelhető helybe vitt segítségnyújtással – jelentette ki az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A műsorban arról beszéltek, hogy a miniszterelnök sajtófőnökének hétfői tájékoztatása szerint köszönetét fejezte ki Orbán Viktor kormányfőnek és a magyar népnek Szíriából Jean Abdo Arbach homszi érsek azért a támogatásért, amelynek nyomán 200 menekült szír család térhetett vissza otthonába.

Azbej Tristan erre reagálva elmondta,

a Hungary Helps Program egy sikeres választ jelenthet a migrációs válság enyhítésére

még egy olyan súlyos humanitárius válsághelyzetben is, mint ami Szíriában van.

Emlékeztetett, hogy a kormány döntése nyomán 2019-ben mintegy egymillió eurós segítséget nyújtottak, hogy a Homszból elüldözött keresztények otthonait, templomait és intézményeit felújítsák.

Azbej Tristan elmondta azt is, hogy

a program révén több mint harminc országban, mintegy 100 ezer embernek tették lehetővé a szülőföldön való megmaradást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában