Modellváltás ’89

2018.10.26. 12:09

Balsai István: '56-tal szembeni ellenforradalmi kísérlet volt a taxisblokád

A rendszerváltáskor hivatalba lépő Antall-kormány által átélt rendkívül nehéz helyzetről, az igazságtételi törvény elbukásáról, az elmaradt elszámoltatásokról beszélt a Modellváltás ’89 történelmi fesztiválon csütörtökön az Antall-kabinet igazságügyminisztere.

Balsai István ellenforradalomnak nevezte a taxisblokádot, és rámutatott: azt olyan katonai precizitással szervezték meg a háttérből, amire laikus taxisofőrök nem lettek volna képesek – számolt be a PestiSrácok.hu.

A hírportál a rendezvény első napjáról összeállított videójában megszólal még Borvendég Zsuzsanna történész, Schuszter Lóránt, a P. Mobil frontembere, valamint a PestiSrácok.hu főszerkesztője és lapigazgatója, Huth Gergely és Stefka István is:

Balsai István a beszélgetésen számos kritikával illette Göncz Árpádot, illetve az akkori időszak médiaelitjének egy részét, akik a közrádióban és köztévében valóságos háborút indítottak a kormány ellen. Ez nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy 1994-ben visszatértek a kommunisták, és Horn Gyulát juttatták hatalomra.

A volt igazságügyminiszter szerint a rendszerváltozást elmaszatoló háttérerők összefogásának eredménye a 2006 őszét jellemző rendőrterror, illetve az, hogy a történtek miatt indított büntetőperben a nyilvánvaló felelősségük ellenére felmentették az érintett rendőrparancsnokokat.

Előadása után Borvendég Zsuzsanna történész portálunknak elmondta, hogy a hasonló fesztiválokra rendkívül nagy szükség van, mert a rendszerváltozás történetét eddig sem történeti, sem társadalmi szempontból nem sikerült tisztázni, miközben az emberek közül még azok is egyre többen válnak közönyössé a téma iránt, akik átélték a történelmi időket.

Schuszter Lóránt kifejtette, hogy szerinte álságos bal- és jobboldali politizálásról beszélni, ugyanis egy igazi cél létezhet, az pedig Magyarország érdekeinek szolgálata, ez pedig minden más érdeket felülír. A zenész úgy vélekedett, hogy értelmetlen az ellenzék által gründolt álproblémákkal foglalkozni: a választópolgárok világosan kifejtették, hogy a többség miképp képzeli el hazánk jövőjét, és ezt komolyan kell venni, ez annak is kötelessége, aki nem szimpatizál a kormánnyal.

A P. Mobil frontembere Kövessy Róbert rendezővel, Miklós Péterrel és Árvai Viktorral elevenítette fel, hogy a kommunista diktatúra miként próbálta meg ellehetetleníteni a nyolcvanas évek elején a hazai underground-, illetve punk- és rockmozgalmak prominenseit, majd miképpen próbált beépülni azokba a közösségekbe, amelyeket tiltással nem tudott szétverni, megszüntetni.

Waszlavik „Gazember” László zenésztársával főképp népzenei estet tartott, a műsorban bemutattak számos régi, a köztudatból méltatlanul kikopott katonadalt is. Az extravaganciájáról ismert művész a PestiSrácok.hu portálnak elmondta, hogy mindig élénken érdeklődött a politika iránt, nem híve egyetlen oldalnak sem, ugyanakkor kijelentette, hogy a nemzeti összetartozás elkötelezett híve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában