kegyetlen ügy

2020.10.20. 11:22

Becsületrendet adományoz a francia állam a lefejezett tanárnak

A legmagasabb francia állami kitüntetést, a Becsületrendet adományozza a francia állam annak a francia történelemtanárnak, akit múlt héten meggyilkolt egy iszlamista merénylő – jelentette be kedden Jean-Michel Blanquer francia oktatásügyi miniszter.

A 47 éves Samuel Patyt egy csecsen származású, kisgyermek korában menekültként Franciaországba érkező 18 éves fiatal múlt pénteken egy Párizshoz közeli kisvárosban a nyílt utcán késsel lefejezte. A rendőrség agyonlőtte a támadót, aki azért akart „bosszút állni”, mert a középiskolai történelemtanár a szólásszabadságról tartott egyik óráján megmutatta a tanulóknak a Mohamed-prófétáról készült karikatúrákat.

Az elkövetőnek sem a tanárhoz, sem az iskolához nem volt köze, semmilyen kapcsolatban nem állt velük.

Ezzel párhuzamosan Gérald Darmanin belügyminiszter azt jelentette be, hogy

hat hónapra bezárják azt a mecsetet, ahol videófelvételt mutattak meg arról, ahogy Paty az óráján bemutatta a rajzokat.

A belügyi hatóságok tájékoztatása szerint a rendeletet hétfő este kézbesítették a mecset üzemeltetőinek, és 48 órán belül végre kell hajtani, így az imahely legkésőbb szerda este bezár. A videóban Paty egyik diákjának apja méltatlankodott az órán történtek miatt.

A kegyetlen gyilkosság sokkolta Franciaországot, és ismét felidézte a Charlie Hebdo szerkesztőségében 2015-ben elkövetett gyilkosságot, amikor két dzsihadista merénylő megölt tizenkét embert és megsebesített tizenegy másikat. Többen a Francia Köztársaság és a francia értékek elleni támadásként értékelték a tanár elleni merényletet. Darmanin a történtekre válaszul azt ígérte, hogy háborút indít a köztársaság ellenségei ellen, és több akció indult az iszlamisták ellen.

A meggyilkolt tanár tiszteletére szerdán állami megemlékezést tartanak a párizsi Sorbonne Egyetemen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában