megbízatás

2020.06.13. 11:02

Beszámoló készült Áder János elmúlt hároméves munkájáról

Az internetes évkönyv a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapjára került fel szombaton – tájékoztatta a KEH az MTI-t.

Áder János államfő az általa nyolc évvel ezelőtt teremtett hagyományhoz igazodva jelentette meg a kiadványt – közölte az elnöki hivatal sajtóigazgatósága.

Az Elnöki beszámoló ötszáznyolcvannégy oldalon, tematikus bontásban mutatja be a köztársasági elnök tevékenységét.

Olyan fejezetekben mutatja be az államfő munkáját, mint A teljesítmény megbecsülése, a Normativitás, a Tisztelet és lelki kiegyezés, az Új gesztusok, a Magyar érdekek képviselete és a Környezeti fenntarthatóság.

A teljesítmény megbecsülése fejezetben Áder János beszámol a többi között a 2018-as Semmelweis-emlékév megnyitásáról, a Corvin-lánc és a Szent István-rend átadásáról, találkozásáról a Szilícium-völgyben dolgozó magyar kutatókkal, a Nemzeti Táncszínház megnyitójáról, illetve koszovói látogatásáról a KFOR-kontingensnél.

A Normativitás tematikán belül

szót ejt például azokról a jogszabályokról, amelyeket visszaküldött az Országgyűlésnek, azokról, amelyekkel kapcsolatban alkotmánybírósági kontrollt kért, de azokról is, amelyeknek – alapos mérlegelés után – a kihirdetését kérte.

A köztársasági elnök számos megemlékezésen rótta le kegyeletét – derül ki a Tisztelet és lelki kiegyezés fejezet beszámolóiból, míg az Új gesztusok címszó alatt szót ejt például határon túli diákok fogadásáról és a Nemzetközi Eucharisztikus Konferencia Társadalmi Bizottságának alakuló üléséről.

A Magyar érdekek képviselete fejezetben kitér a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés aláírására, látogatására Csángóföldön, valamint találkozóira a szomszédos országok államfőivel.

A Környezeti fenntarthatóság fejezetben az elnök beszámol részvételéről az ENSZ vízzel és természeti katasztrófák csökkentésével foglalkozó ülésén, valamint a tavaly októberben, Budapesten megrendezett Víz Világtalálkozóról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában