lebukás

2018.02.14. 12:38

Bordélyházat számoltak fel egy Nógrád megyei faluban

Az elsődleges vádlott egy 38 éves férfi, aki az interneten hirdette a szolgáltatást, és a prostituáltakkal tartatta el magát.

A Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség kitartottság és prostitúció elősegítése miatt emelt vádat egy férfi és egy nő ellen – közölte a megyei főügyész. Bóna Gyula elmondta: az elsőrendű vádlott, egy 38 éves férfi 2017 áprilisában három nővel állapodott meg abban, hogy azok „prostitúciós tevékenységet” folytatnak, a szolgáltatást a férfi az interneten hirdette.

A nők az így szerzett keresetük felét átadták a férfinak, aki ezért cserébe „védelmet” biztosított nekik, többször is megjelent a lakásban. A férfi így a prostituáltakkal tartatta ki magát.

Az ingatlant egyébként a három nő egyike, a 48 éves másodrendű vádlott bocsátotta rendelkezésre úgy, hogy társai a lakás egyik szobáját használták felváltva, ő pedig a lakás általa lakott helyiségét ugyanilyen célra.

A főügyész hozzátette: a férfi ellen kitartottság bűntette, míg a másodrendű vádlott ellen prostitúció elősegítése miatt emelt vádat az ügyészség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában