Terrorizmus

2017.10.10. 07:17

A börtönből akart merényleteket kitervelni két iszlamista Franciaországban

A két vádlott terrorista csoportot akart toborozni, és főleg rendőrök és börtönőrök ellen készültek támadásokra.

Vádat emelt Franciaországban egy terrorellenes bíró egy 28 éves kameruni és egy 22 éves francia férfi ellen, mert a vád szerint Párizs külvárosában található börtönükből akartak terrortámadásokat kitervelni.

Egy bírósági forrás a francia hírügynökségnek azt mondta: mindkét férfi köztörvényes bűnöző, és a börtönben radikalizálódtak; terrorista bűnszervezet létrehozásával vádolják őket.

A kameruni elítéltet 2016 óta megfigyelte a francia belbiztonsági szolgálat (DGSI), és kiderült, hogy a férfi kapcsolatban áll valakivel Irakban vagy Szíriában, és az Iszlám Állam nevű terrorszervezet nézeteivel szimpatizál. A férfi elvileg kedden szabadul a börtönből, de az őt megfigyelő fedett ügynököknek arról beszélt, hogy szabadulása után merényletet fog elkövetni, ezért a terrorellenes ügyészség hónapokkal ezelőtt vizsgálatot indított ellene.

A DGSI mindkét gyanúsítottat kihallgatta. Egy réunioni francia állampolgárt pedig azzal gyanúsítanak, hogy „logisztikai segítséget” akart nyújtani a két férfinak. Ellene is eljárás folyik, és előzetes letartóztatásban van, mert korábban a közösségi médiában a terrorizmust éltető üzeneteket tett közzé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában