ukrán oktatási törvény

2017.09.26. 13:25

Brenzovics László tiltakozik az ellene indult lejárató kampány miatt

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke kijelentette, hogy továbbra sem változott meg az álláspontja az ukrán oktatási törvénnyel szemben, „az hátrányos helyzetbe hozza a magyar ajkú közösséget”.

Tiltakozik az ukrán parlament képviselője az ellene, Kárpátalja magyarlakta településein, ismeretlenek által indított szórólapos lejárató kampány miatt.

Az MTI-hez kedden eljuttatott nyilatkozatában Brenzovics László emlékeztetett arra, hogy az utóbbi napokban több kárpátaljai magyar településen olyan hamis szórólapokat terjesztenek, amelyeken a nevében azt állítják, az elfogadott ukrán oktatási törvény nem is olyan rossz a magyarság számára. A KMKSZ elnöke szerint a szórólap olyan provokáció, amellyel zavart akarnak kelteni a kárpátaljai magyarság körében.

„A véleményem továbbra is az, hogy az elfogadott oktatási törvény károsan hat a magyar nyelvű oktatásra, s hátrányos helyzetbe hozza a magyar ajkú közösséget”

- mutat rá a kárpátaljai magyar politikus, jelezve, hogy a provokáció elkövetőinek felderítése érdekében a rendvédelmi szervekhez fordul.

Az MTI érdeklődésére Brenzovics László elmondta, a mostani ukrajnai helyzetben számított arra, hogy provokációkat szerveznek ellene és a kárpátaljai magyarság ellen.

„A leghatározottabban visszautasítom az ellenem irányuló súlyos provokációt, amikor ismeretlenek az éj leple alatt magyar falvakban az oktatási törvénynek a kárpátaljai magyarságra nézve káros következményeit bagatellizáló szórólapokat terjesztenek a nevemben”

- tette hozzá leszögezve, sem az ő, sem a KMKSZ véleménye nem változott az oktatási törvénnyel kapcsolatban:

a törvény szűkíti a kisebbségi jogokat, és hátrányos helyzetbe hozza a kárpátaljai magyarságot.

Az országos ukrán médiában szaporodó, a közvéleményt a kárpátaljai magyarság ellen hangoló tendenciózus írásokkal, riportműsorokkal, megszólalásokkal kapcsolatban Brenzovics László kifejtette: ezt rendkívül veszélyes tendenciának tartja, amire a kárpátaljai magyar szervezetek többször felhívták – hasztalanul – az illetékes államhatalmi szervek figyelmét, jelezve, hogy a folyamat rendkívül károsan befolyásolja a stabilitást és a társadalmi békét Ukrajnában.

Hozzáfűzte, fölöttébb furcsának tartja, hogy a központi ukrán kereskedelmi televíziós csatornák teljesen megtervezett, a valóságot elferdítő, a kárpátaljai magyarság ellen uszító műsorokat mutatnak be. Ez ellen is fel fogunk nemzetközi fórumokon lépni – jelezte Brenzovics László.

Borítókép: Fotó Brenzovics Lászlóról 2014-ben.

AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában